Jogállam, 1922 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1-2. szám - Büntető igazságszolgáltatásunk az 1921. évben

BÍRÓI GYAKORLAT. '7 tett lopások tehát egymással anyagi halmazatban állanak. És e tekintetben a C. gyakorlata nem változott (B. J. T. LXXII1. 27. 1.). Egy határozatban azonban, melyről a B. P. 325. §-ánál lesz szó, oly kijelentés foglaltatik, mely az itt szóban forgó szempontból is érdekkel bir. E határozat ugyanis abból a felfogásból indul ki, hogy az egy bizonyos idő alatt üzletszerűen folytatott egységes bűncselekményre irányuló vád esetén vád tárgyául kell tekinteni az azon idő alatt elkövetett összes hasonló cselekményeket (B. J. T. LXXIII. 157.). Ez a felfogás azonban csak ugy állhat meg, ha az üzletszerűen elkövetett cselekményeket egymással deliktumegységben állóknak tekintjük. Ha az üzletszerűség nem létesít deliktumegységet, akkor az idézett tétel nem is állhat meg. A szóbaníorgó határozatban kimondott e jogtétel tehát ellentétben van a C. ama felfogásával, melyből kifolyólag az üzletszerüleg elkövetett lopásokat egymással anyagi halmazatban állóknak tekinti. Ekkép ez a határozat is arra vall, mennyire határozatlan, mondhatni kapkodó a gyakorlat, melyet a C. e kérdésben elfoglalt. Kivánatos volna, hogy e kérdésben,^ a C. jogegységi tanácsa foglaljon állást. A kérdés rendkivül nagy gyakorlati jelentőséggel bir, a mennyiben alig múlik el hét, hogy a bíróságok gyakorlatában fel ne merülne. Másrészt a joggyakorlat ingadozása már körülbelül tiz esztendő óta tart. Kétségtelen tehát, hogy az ingadozásnak csak döntvényalkotással lehet véget vetni. Kimondotta a C, hogy csalás véghezvitele czéljából elkövetett magánokirathamisitás esetében a halmazati szabályok mellőzésével csupán csalás állapitandó meg (B. J. T. LXXIII. 222.). Hasonló felfogásnak adtam kifejezést a mult évi joggyakorlat ismertetése alkalmával. Nem férhet szó ahhoz a döntéshez sem, hogy az A. V. 1. § 6. pontja szerinti árucsempészetnél anyagi halmazat állapitandó meg annak terhére, ki közszükségleti czikket különböző alkalmakkor szállít ki az országból (B. J. T. LXXIII. 241. 1.). IIJ. §. A dohánygyár alkalmazottja által a dohánygyár sérelmére elkövetett lopás esetében a magáninditványt a dohánygyár igazgatója a C. egy határozata szerint joghatályosan előterjesztheti (B. J. T. LXXIII. 191. 1.). Kérdésessé vált ugyanis, hogy a B. P. 47. §-ára figyelemmel nem a kincstári jogügyek igazgatója hivatott-e a magáninditvány előterjesztésére, mint a mely magánjogi viszoryaiban a kir. kincstárt képviseli. Ámde a B. P. 47. §-ának rendelkezése a magánvád képviseletére vonatkozik. Már pedig a magánvád és magáninditvány nem azonos. A magáninditvány előlogállam. XXI. évf. 1—2. f. 2