Jogállam, 1922 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1-2. szám - Büntető igazságszolgáltatásunk az 1921. évben

BIRÓ1 GYAKORLAT. ságok gyakorlatában a bünösségi körülmények mérlegelése tekintetében sok ingadozás, kapkodás és ötletszerűség tapasztalható; ide vonatkozólag azonban konkrét eseteket fel nem hoztam. Ezt azért találtam mellőzhetőnek, mert az 1913 —15., majd az 1910. továbbá az 1918. évi joggyakorlatáról irt hasonló munkámban számos ily esetet hozok fel. A gyakorlatból azonban tudom, hogy e tekintetben a helyzet ma is az, a mi volt az előző években. így a közel múltban előfordult, hogy azzal az egyénnel szemben, ki egy eleven tinót lopott el, s annak húsát kiárusította, enyhítőnek vétetett, hogy élelmiszert lopott el. Ezzel szemben- a budapesti ítélőtábla azt mondotta ki, miszerint az, hogy a lopás tárgya élelmiszer, csak akkor enyhítő, ha a cselekmény motívuma a nyomor, nevezetesen az éhség (B. J. T. LXXIII. 216. 1.), mely határozatra vonatkozólag, annak közléséhez Heller Erik tesz észrevételeket. A kéjnővel szemben, ki gyilkosságban mondatott ki bűnösnek, enyhítőnek vétetett nagyfokú erkölcsi sülyedtsége. Magzatelhajtás esetében súlyosító gyanánt mérlegeltetett, hogy a cselekmény háború idején követtetett el. A büntetlen előéletnek enyhitő gyanánt való mérlegelése körül is sok a kapkodás és ingadozás. Napirenden van, hogy a büntetett előéletű vádlottnál enyhitőnek veszik, hogy régen volt büntetve, holott enyhitő csak a büntetlen előélet lehet, mig annak, hogy az elszenvedett büntetés óta hosszabb idő mult el, csupán az a hatálya, hogy a büntetett előélet mint súlyosító kevesebb nyomatékkal bir. Máskor előfordul, hogy a hasonló cselekmény (rágalmazás) miatti büntetlen előéletet enyhitő gyanánt mérlegeltetik, holott vádlott rövid idővel a cselekmény elkövetése előtt más (vagyon elleni) bűncselekmény miatt súlyos börtönbüntetést szenvedett el. Gyakori esetben veszik enyhitőnek a törvénytiszteletnek a háború okozta általános leromlását, holott ez nem enyhe ítélkezésre ad indokot, hanem ellenkezőleg, szigorra, mert ez inkább mozditja elő a jogrend helyreállítását. Egy ítélet kerités miatti vád esetében enyhitőnek vette, hogy a tett elkövetése helyén nem volt bordélyház. Ehhez hasonló döntések indokolttá teszik, hogy a bíróságok figyelme a C. gyakorlatára felhivassék. A B. J. T. évek óta súlyt helyez a judikaturának e szempontból való közlésére. Az esetek egész sorát itt tér szűke miatt ismertetni nem kívánom. E helyett utalok a B. J. T. LXVIII—LXXIII. köteteinek tartalommutatóiban a B. T. K. 89. §-ánál idézett jogesetekre, továbbá Heller Eriknek a B. J. T. LXXIII. .210. 1. közölt fej-