Jogállam, 1921 (20. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 1. szám

5 Dezső mondta, a törvényhozás ravaszsága tartson lépést azok ravaszságával, a kik a törvényt kijátszani akarják, de ne üldöz­zünk honfitársakat, kik velünk együtt hazafiak lenni és maradni akarnak. De a szilárd jogrend nemcsak az ország határai közt biz­tosítja az életképes fejlődést, hanem a nemzetközi viszonosság értékes cserejavai közé is tartozik, ugy is mint jó példa s ugy is mint kölcsönösség. Erre most annál inkább súlyt helyezünk, mert a most idegen hatalom alatt sínylődő véreink is csak a jog­rend uralmából meríthetnek ott reményt, ha ez a kisebbségek jogait is elismerni és megbecsülni tudja, illetőleg ennek a ma­gaslatáig emelkedik. Ma szinte álomnak látszik, de mindig csak az emberek vagy az egész emberiség vaksága gátolta az igazsá­gos belátásnak azt a diadalát, mikor a népek összessége meg­győződnék, hogy jogtalan elnyomás, partikuláris érdekek és földrajzi lehetetlenségek erőszakolása, a múltban nem gyökerező beolvadások erőltetése: a legerősebb államoknak sem hozhat nvereséget, s hogy itt is áll az a régi igazság: a ki sokat markol, keveset fog; a falánkság végre is csak önmagát tudja fölfalni. Eljuthat-e az emberiség a fejlődésnek mindezek tevékeny belátásához szükséges fokára, ki tudná azt megjósolni r De addig is, a mig ezt be nem látja, törvényszerűségét el kell viselnie, csak sokkal nagyobb küzdelmek, gyötrelem és veszteségek árán mint, ha a szellemi belátás ereje s az érzelmek nemessége egy­maga diadalmaskodik. Hogy ez nem mindig lehetetlen, van rá íenkölt példa: Svédország és Norvégia szétválásában. Történetünk legszomorúbb emlékei díszünkre is váltak, mert kiállottuk, sőt néha megerősödve jöttünk ki belőlük. De oly megpróbáltatás mint a mostani talán még egy se volt. A nem­zetek nagysága nem épen számbeli túlsúlyuktól függ, hanem ellentálló, alkalmazkodó és fejlődési képességüktől. Ez pedig annál nagyobb, minél többen tudnak, a nemzetnek minél na­gyobb százaléka, igazságot és jogot tisztelni, közös czélokért élni, a munkamegosztásban ép ugy mint az ön fegyelmezésben

Next

/
Thumbnails
Contents