Jogállam, 1919 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1919 / 1-2. szám - A tőzsdebíróság hivatása a háború után
ij.6 ALFÖLDY EDE jogtudomány tanításainak a gyakorlati életben való alkalmazását igazságtalannak és károsnak tartja, de mindaddig, a mig ez az álláspont az állami élet egész területén általánossá nem válik, vagyis addig, a mig a jogállam alapján állunk, a jogtudomány irányító hatalmát az igazságszolgáltatásból kirekeszteni nem szabad. A jogászi elemnek a bíráskodásból való elzárása veszedelmesen hasonlít annak a tagadásához, hogy a jogtudománynak gyakorlati értéke lehetne. Nagy hiba volna, ha a gyakorlati élet követelményei a törvényhozás és az igazságszolgáltatás terén süket fülekre találnának, de nem kevésbbé kárhoztatandó az elméleti jogtudomány tanításai elől való merev elzárkózás, mert nem mindig csak pillanatnyi szükségletek kielégítéséről és szűkebb körű érdekek védelméről van szó, hanem az állami élet egész területére és a nemzet jövőjére is kiható erő nyilvánulhat a birói döntésben, ennek az erőnek a czéltudatos irányítása pedig a jogtudomány segítsége nélkül alig lehetséges. Minthogy a tőzsdebiróság jelenleg is nemcsak mint választott bíróság jár el, hanem az érdekelt felek önkéntes alávetésének az^ esetein kivül is bíráskodik, ennélfogva az állami hatalomnak még akkor sem szabad a tőzsdei bíráskodásban való képviseltetéséről lemondania, ha a tőzsdebiróság hatáskörét kiterjeszteni nem kívánja. Annak a bizonyításául, hogy a jogászbiró közreműködésére nincsen szükség, arra is szokás hivatkozni, hogy a tőzsdebiróság jelenlegi szervezetében sem nélkülözi a jogi szaktudást, mert a jogügyi titkár a jogi kérdések tekintetében a netán szükséges felvilágosítás czéljából mindenkor rendelkezésre áll. Nem titok, hogy a tőzsdebiróság tagjai tanácskozásaik alkalmával a jogügyi titkárral élénk eszmecserét szoktak folytatni, sőt ennek a jógi szakértőnek a tőzsdei bíráskodásra való befolyása annyira jelentékeny, hogy nem ritkán a tőzsdebirósági döntésben az illető jogügyi titkár képességeinek a nyomát lehet fölismerni, de ezek a körülmények inkább a mellett bizonyítanak, hogy a jogászbiró nélkülözhetetlen, mert a jogügyi tit-