Jogállam, 1919 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1919 / 1-2. szám - A nemzetközi jog helyreállítása a szabadalmi jog terén

A NEMZETKÖZI JOG HELYREÁLLÍTÁSA. 12} tiltó jogszabályokat állit fel a tulajdon változásaira nézve a gaz­dasági kérdésre, másik ugyanazon időben teljesen ellentétes togelvektől vezetve rendelkezik. Egy tervszerű, átgondolt törvényhozási akcziót, humánus, tevékeny, mindent felölelő mezőgazdasági közigazgatás kell hogy kisérjen. A ki tehát Magyarországon földbirtok-reformot csinál annak figyelmét nemcsak a törvényalkotások kiterjedt mezejére, de államigazgatásunk tevékenységének gyökeres revíziójára is ki kell terjesztenie. E nélkül az agrár-reform sikertelen marad A NEMZETKÖZI JOG HELYREÁLLÍTÁSA A SZABADALMI JOG TERÉN. . Irta : Dr. SCHUSTER RUDOLI­A nemzetközi jognak nagy szerepe jutott az iparjogvéde­lem terén és különösen a szabadalmi jogban. Habár minden államnak szabadalmi törvénye a territoriá­litás elvein alapul, melynélfogva minden állam az általa meg­adott szabadalomnak oltalmat csak az államhaialom alá tartozó ország határain belül nyújt, ez az alapelv nem gátolja meg azt, hogy ugyanarra a szabadalomra vonatkozólag, mihelyt azt több állam adta meg, bizonyos megegyező szabályokat alkalmazza­nak, melyeknél fogva a külföldi bejelentőnek és szabadalom­tulajdonosnak a belföldit megillető jogokhoz hasonló jogokat adnak. így keletkeztek a nemzetközi megegyezések és egyes álla­mokkal kötött külön szerződések. A nemzetközi egyezmények közt a legelőkelőbb helyet az a nemzetközi Unió elnevezés alatt ismeretes egyezmény fog­lalja el, melynek alapját 1883-ik évben Párisban vetették meg, később 1890-ben Madridban, 1900-ban Brüsszelben és 1911-ben Washingtonban kiegészítettek és módositottak.

Next

/
Thumbnails
Contents