Jogállam, 1919 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1919 / 1-2. szám - Szociálpolitikai feladataink

S/.OCZIÁLPOLITIKAI FELADATAINK. felelő érzékű, szakképzett tisztviselőkből megszervezni. Pedig itt is áll «not measures but men.» Hiszen ennek a központi szervnek lesz a hivatása, hogy a népjóléti igazgatás helyi szer­veit kiépítse, kioktassa és állandóan nevelje. Addig is tehát, a mig a közigazgatási tisztviselőknek nemzedéke kötelező szocziál­politikai kiképzésen keresztül nem megy, a szocziálpolitikába csöppent tisztviselőket általános szocziálpolitikai kurzusokon kell kiképezni, illetve különleges tanfolyamokon munkaközvetítés, biztositás stb.) kell szakirányban előkészíteni, illetve a kor szín­vonalán tartani. Csak megfelelően képzett tisztviselőktől lehet várnunk azt, hogy nemcsak napi teendőiket fogják megfelelő érzékkel ellátni, de a legutolsó faluig éles szemmel fogják a társadalmi élet bajait megfigyelni, a maguk körében felmerülő adatokat gyűjteni és az orvoslást kezdeményezni. Természetes, hogy egyéni megfigyelések és a tudományos ankétek mellett a s?oc?iális statisztikának hivatalos szervezetét is, megfelelően képzett helyi szervekre (munka és népjóléti hivatalok, helyi megbízottak, illetve bizottságokra) támaszkodva, rendszeresen ki kell építeni és a népjóléti ügyek kormányzati központjában megfelelő szerephez juttatni. IX. Szocziálpolitikánk tárgyi és alanyi kiépítésére a fenti irányokban annál sürgősebb szükségünk van, mivel a munkás­védelem a legközelebbi jövőben előreláthatóan nemcsak nagy mértékben, nemzetközi szabályozás, de nemzetközi ellenőrzés alá is fog kerülni. Az amerikai munkásság kezdeményezésére az entente ál­lamok szakszervezetei 1916. júliusában Leedsben, majd pedig a középhatalmak és neutrális államok szakszervezetei ugyanezen év októberében Bernben minimális szociálpolitikai követelések programmját dolgozták ki. E követelések nemzetközi megvaló­sítását az általános békekötés alkalmával kívánják biztosítani. Ezek a programmok egyaránt a nemzetközi munkásvándorlások szabadságának elve alapján állanak. Első sorban ebből a szem­8*

Next

/
Thumbnails
Contents