Jogállam, 1919 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1919 / 1-2. szám - Szociálpolitikai feladataink

SZOCZIÁLPOLITIKAI FELADATAINK. tökélni, hogy a munka költségeit lehetőleg a minimumra kor­látozzák. Az államra nézve ép oly veszedelmes volna, ha a dolgozó néptömegek reménytelenül nyomorognának, mint ha megfelelő vállalkozói haszon hijján a termelés elsatnyulna. Az utóbbi körülmény óriási mértékben növelné azt a tömeget, a mely eltartását a maga egészében az államtól várja. A magyar közgazdaságot tehát, a várható területi változá­sokat is számba véve, teljesen abból a szocziális érdekből kell átszervezni, hogy az mentől nagyobb munkásnépességnek ember­séges eltartására megfelelő legyen. Vezető szerepe hazánkban földrajzi-természeti viszonyainknál fogva inkább mint valaha, a mezőgazdaságnak lesz- Az utóbbinak birtok-, munka- és kultur­viszonyait ugy kell átalakítani, hogy mentől több polgárt tart­sanak meg és vonzanak magukhoz a tengerentúlról, sőt a szük­séghez képest még a városi lakosságból is. Az ipar átszerelé­sénél pedig vezető szempontnak kell lenni, hogy az a béke­kötés után véglegesen kialakuló telepviszonyainknak legjobban megfeleljen, az üzem és a munkaproczeszus pedig a technika legmodernebb vívmányainak megfelelővé váljék. Olyan ipar­ágakat, a melyek nem nyújtanak módot munkásaiknak az em­berséges megélhetésre, a jövőben tűrnünk nem szabad. A ter­melés műszaki rac{ionáli\álásával (Taylor-rendszer, normalizálás, typizálás stb.) azonban párhuzamosan kell előrehaladnia a munka­viszony szocializálásának is. Általánosan fel kell ismerni azt, hogy a jövőben az alkalmazottak paritásos részvételét a gaz­dasági élet minden izében őszintén biztositani kell. Az alapos társadalmi reform keresztülvitelét Magyarorszá­gon nagyon megnehezíti az a körülmény, hogy akkor kell azt óriási ugrásokkal megvalósítani, a mikor az ország közgazda­sága teljesen összeomlott, államháztartása rendeletlen, közigaz­gatása szervezetlen és az országföldrajzi határai is bizonytalanok. Másrészt mégis czélszerü azt most, a közgazdaságnak a békés viszonyokra való átszerelése idején foganatba venni, hogy ennek költségeit az összes érdekeltek idejekorán kalkuláczióba vehessék.

Next

/
Thumbnails
Contents