Jogállam, 1919 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1919 / 1-2. szám - Szociálpolitikai feladataink
SZOCZIÁLPOLITIKAI FELADATAINK. 101 elismertetni. Az ipar körében ilyenkor ép ugy előfordultak termelési zárlatok a hadvezetés rovására, mint a hogy a gazdák készek voltak terményeiket inkább az állatokkal megetetni, mint méltányos áron az ínséges városi lakosság rendelkezésére bocsátani. Csak az emberi haszonvágy legszélsőbb megnyilatkozásait tekintette az állam háborús uzsorának, egyébként az enrichisse^-vous elvét vallotta. A gazdasági magánérdeknek megfékezése terén elért ez a félsiker a jövőben erősebb állami beavatkozást tesz megokolná, különben a munkástömegekben még inkább fog nőni a vágy eszményének, a piacz nélküli társadalomnak, a teljes kollektivizmusnak tul korai megvalósítása iránt. Az az osztály, a mely a háború alatt az összesség iránti kötelességtudattól leginkább volt áthatva, a szervezett munkásság a háború alatt egyfelől a minimumra korlátozta anyagi előnyöket biztosító munkabeszüntetéseit, másfelől óriási áldozatokkal járó tömegsztrájkokkal küzdött a szocziálisabb társadalom alapfeltételeiért, az általános választójogért és a világbékéért. Ma még a munkásosztálynak is csak kis, megfelelően képzett értelmiségi rétegében él hazánkban világosan a gazdasági felelősség tudata, a munkástömegeknél is inkább szorulnak szocziális nevelésre az eddig gazdaságilag vezető osztályok. Bár a társadalmi kötelességekre való nevelésnek a modern iskoláztatás terén is vezető szemponttá kell válnia, a szocziális pedagógia aligha fogja nélkülözhetni a demokratikus államok szocziális-gazdasági büntető s kénys^erQsúiözeú Az egyénnek gazdasági iparkodását és szabadságát, a termelésnek, minden kultúra alapjának továbbfejlesztése szempontjából egyelőre nem nélkülözhetjük, de nagyobb összhangba kell azt hoznunk a társadalom létfeltételeivel, a munkabérszerződésben álló tömegek egészségének, élettartásának és életörömeinek igényeivel. Mivel a népesedés és a szocziális igazságosság e követelményei összeesnek a többtermelés érdekével is, az országlás művészete a jövőben leginkább azon fog múlni, hogy mennyire sikerül a helyes határvonalat minden konkrét esetben megvonni.