Jogállam, 1918 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1918 / 5-6. szám - A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat

IRODALOM. A demokráczia mint puszta kormányzati elv, mint a társadalom munka­megosztásának és jutalmazásának elve megfér hát a souverain hatalom, az állam arisztokratikus vagy monarchikus formájával, a mint ezt iro­dalmunkban is oly szépen megírták Kuncz Ignácz A demokratia eszméje és szervezete. 1885. Nemzetállam. 1900.), Schwarz Gyula Politika Ele­mei. 1881., németül Elem. Der Politik. 1895.), Tuka Béla (Szabadság. 1910.) — a nélkül, hogy az államforma megváltoznék. De hát ohungarica sunt, non leguntur»! A politikai viták végéremehetetlenségét a szavaknak e többszoros jelentése okozza, a melyet nemcsak némely jelenségek bizonyos fokig közös vonásai szülnek, hanem elhirtelenkedett, hamis alapon véghez vált általánosítások is. A társadalmi tudományok uj augurai, a szocziológusck az emberi közületek bölcseletét a biológiába, a vadnépek etnográfiájába olvasztva s az emberiség történelmének tényeit fölényesen mellőzve, még fokozlak a szocziális és politikai eszmecsere értékjegyeinek bizonytalanságát. így következeit be, hogy a választójog, a demokráczia ügyében uly sokat használt fegyvernek, az államot, a társadalmat összetartó, konzer­vatív, az őket megújító, gyarapító liberális elvnek mibenlétét, mondhatnók szerkezetét, funkczióját még jobban félreismerik, mint a nem biologikus igényű tudomány. Ráfogták a konzervatív elvre, hogy az a hódításon, a társadalom nagy részének kizsákmányolásán nyugvó igazságtalan állam- és társadalmi szerkezetek sajátja, melyek a történelem folyamán előállt s habár igazságta­lanul fennálló állapotokat konzerválni akarják. A haladó, az újító, a libe­rális elvet ellenben azok részére foglalják le, a kik a munka minden ne­mének egyenlő megbecsülésére, okos megosztására, az anyagi és szellem javakban való egyenlő, igazságos részesedésre, a társadalmi kötelékek la­zítására törekszenek. Holott a konzervatív elv veleje az emberek összetartásának, együtt­működésének biztosítása, a haladó, a liberális pedig az együttműködésben az egyén értékének megfelelő szabad érvényesülése. Mennyire nem a meglevőnek fenntartásában, hanem az egyének összetartásának, cooperatiójának konzerválásában, mennyire nem a hódítás­ban és kizsákmányolásban, hanem az emberi munka hatályosbbá tételén s a javak igazságos elosztásában sarkallik a konzervatív elv, csattanósan bizonyítják a szocialisták propagálta társadalomberendezési elvek. Mit akarnak ezek ? Az egyének együttműködését mentül szorosabbá tenni, az egyéneket a kollektív tulajdon s az egyéni munkaszabadság kizárása utján a köznek kényszerítő erejével összetartani, vagyis az alko­tandó uj módját a cooperátiónak, a társadalmat konzerválni s azt az egyéni tulajdon-külömbségből, az egyéni termelés, vállalkozás, az egyéni szellemi kez­deményezésből álló liberális elvnek szerintök átkos veszélyei ellen biztosítani. Jogállam. XVII. évf. 5-6. . 29

Next

/
Thumbnails
Contents