Jogállam, 1918 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1918 / 1-2. szám - A választójog gyökeres reformjának szükségessége

A VÁLASZTÓJOG GYÖKERES REFORMJÁNAK SZÜKSÉGESSÉGE. Q a mely a választhatósághoz férfinemet kiván meg. A holland alkotmány szerint minden alkotmánymódosító törvényt a/ országgyűlésnek másodizben is meg kell szavaznia. A választó­jogi törvényt az uj országgyűlés második kamarája már másod­izben is elfogadta. Ha már most e felsorolás után teljesen kibontakozik előt­tünk annak a képe. miként vitte előbbre a háború mindenütt a választójogot, nem fogjuk meglepőnek vagy csodálatosnak találni, hogy nálunk is a háború érlelte meg a választójog gyö­keres reformját. Midőn tehát Rakgvs^ky István 191 5. április 29-én választójogot követelt minden 20 éves férfinak, a ki a harcztéren katonai szolgálatot teljesített, tulajdonképen az em­beri lélek ama egyetemes parancsoló törvényének engedel­meskedett, a mely — mint láttuk — a velünk szövetséges Németbirodalomban, az ellenünk küzdő Angliában és a neutrá­lis Hollandiában, Dániában és Norvégiában egyformán meg­nyilatkozott. Ez az indítvány és a nyomában járó parlamenti vita, kiindulási pontja a választójogi küzdelem legújabb korsza­kának. E küzdelem részletei még élénk emlékezetünkben élnek, ismertetésük tehát feleslegesnek látszik. Rakovszky indítványa még csak közbenső, részleges reformot akart, de kezdeménye­zésének rideg visszautasítása megduzzasztotta a kérdést és a harczosok választójogából az általános választójog követelése támadt. Ma az az ellenvetés, melyet kezdetben a harczosok választójogának, majd az általános választójognak szembe sze­geztek, hogy t. i. a háború nem alkalmas választójogi refor­mok elintézésére, már halott érv. A? Jpi?. április 28-án kelt. gróf Tisza István akkori miniszterelnök által ellenjegyzett leg­felsőbb királyi kézirat pártközi igazsággá emeli a tételt, hogy a háború alatt és a háború miatt kell kiterjeszteni a választójogot, a midőn az akkori kormányhoz a következő felszólítást intézi : • megfelelő javaslatokat terjesszen elém. a melyek a nemzetnek a jelen világmérkőzés sorsdöntő napjaiban tanúsított bámulatra­méltó erőkifejtése és hazafias magatartása felett érzett hálás

Next

/
Thumbnails
Contents