Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1917 / 9-10. szám - Az udvartartás jogi természete
604 BÁRÓ WLASSICS GYULA czoló tehetséggel meg ne indokolna. O nem esik abba a hibába, melytől a mi legjelesebb közjogi iróink is nem teljesen mentesek, hogy bizonyos tételeket tankönyveikben csak állítanak, de a jogalapról vagy forrásáról hallgatnak. Szerző, mint emiitettem, jól ismeri a magyar közjogi irók álláspontját is. Sorban taglalja és bírálja Nagy Ernőnek, Kmetynek, Beksicsnek, Ferdinandynak, Timonnak, Marczalinak, gróf Apponyi Albertnek a külön magyar udvartartás jogi álláspontjai mellett felsorolt érveit. Először is megállapítja, hogy a magyar közjogi irodalomban általánosan elismerik, hogy az önálló magyar dynastia megszűnése után vége volt a magyar udvartartásnak is. De mivel a közjogi irók nagy része azt állítja, hogy a magyar udvartartás a Habsburgok udvartartásával «egyesült, együvé olvadott, összeolvadt, össze van olvasztva, egybeolvadt)), annak a tételnek bizonyításával foglalkozik, hogy I. Ferdinánd és II. Lajos udvartartásának egybeolvasztása oly állítás, mi a tényekkel ellenkezik. Sem Csehország, sem Magyarország számára saját udvartartás nem tartatott. Egyáltalában az udvartartás nationalizálása semmiféleképen sem történt meg. Közbevetőleg megjegyzem, hogy némi «nationalizálás»> mégis történt, maga a szerző emliti, hogy a német rendek mennyire nehezteltek az udvartartás spanyol jellegéért és követelték a német fejedelmi udvartartást és ezzel együtt belföldiek alkalmazását is. Kérdi közjogi íróinktól, hogy az egybeolvadás miként történt meg, vagy miben állott az összeolvadás? A nádor, az országbíró a tárnokmester már a XVI. század előtt régen a legfőbb magyar országos tisztviselők voltak, tehát az udvartartáshoz nem számithatók. De a többi udvari hivatalnokok is ezen az átalakuláson már a Habsburgok előtt mentek át, sőt lényegében ez már az Anjouk korában megtörtént. Az eredetileg udvari tisztviselőknek országos tisztviselőkké való átalakulása után az udvari szolgálat más királyi alkalmazottakra ment át. Az Anjouk alatt franczia mintára szervezték