Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1917 / 9-10. szám - Az udvartartás jogi természete
-88 BÁRÓ WLASSICS GYULA ugy hogy tisztán láthatjuk, hogy I. Ferdinánd óta miként alakult az a mai napig. Az udvartartás fogalmi vizsgálásánál természetesen megkülönbözteti a belső és külső udvart, továbbá figyelmeztet arra, hogy az udvart tágabb értelemben nemcsak az udvari igazgatás és szertartásos tiszteleti szolgálat hivatalaira szokták szorítani, hanem a fejedelem kormányzati funkcziójával Összefüggésben levő irodákra (kabinetiroda, katonai iroda, rendiroda), had- és szárnysegédekre, az uralkodó családi tulajdon hivatalnokaira is ki szokták terjeszteni. Ily tág értelemben az udvartartás 'Hofstaat azonban nem szerves egység és nem jogi fogalom. Mint szerves egység csakis azon hivatalok és szolgálatok összessége, melyek szervezetileg a négy legfőbb udvari hivatalban és törzsben vannak összefoglalva. A patrimonialis államban az udvartartásnak csak egy fogalma volt. Ennek fogalmi köre kiterjedt mindazokra, a kik a fejedelem közvetlen szolgálatában voltak. Az közömbös volt, hogy ez a szolgálat pusztán a fejedelmi háztartási szolgálat vagy tiszteleti állás, vagy kormányzati ügyekkel foglalkozó állás volt-e. Ez az eredeti udvartartási fogalom módosul azonban, mint már emiitettem, az állam személyiségének kifejlődésével. Midőn az állam mint személyiség kibontakozik, a fejedelem személyiségében is két elem áll elő, a magánjogi patrimonialis jogalany és a fejedelem, mint állami szerv. Ekkor már az udvari szolgálat és az állami kormányszolgálat többé nem egy és ugyanazon szolgálat. Jogilag a személylyé kialakult abszolút állam közegei és állásai «Mittel und Stellen am Hof» már nem szolgálják a fejedelmet ugy mint patrimonialis urat, hanem ugy, mint az állam szervét és képviselőjét. így esnek ki a patrimonialis udvartartás fogalmi köréből a kormányzati ügyeket ellátó hivatalok és szolgálatok. Ezen idő óta már csak azok a hivatalok és szolgálatok tartoznak az udvartartás körébe, a melyek a fejedelmi háztartás, a szertartásos tiszteleti szolgálatok és az udvari ügyek közigazgatási körébe tartoznak. Az úgynevezett udvari dikasteriumok csak tágabb értelemben voltak az udvartartás alkotó részeinek tekinthetők.