Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1917 / 9-10. szám
^jQ Dí GYOMAI ZSIGMOND egyetemen elvégezte, 18^8-ban az alsó-ausztriai főtörvényszéknél lépett szolgálatba, i8ói-ben mint tanár működik az egri érseki jogakadémián, 1869-ben pedig tanfelügyelő lesz Heves és Külső-Szolnok vármegyében. Birósági szolgálatba 1871-ben lépett, a mikor az egri törvényszék elnöke lett. 1887-ben a marosvásárhelyi táblához nevezték ki tanácselnöknek, 1890-ben áthelyezték a budapesti kir. táblához, 1892-ben pedig berendelték az igazságügyminiszteriumba és a mig az igazságügyminisztériumban működött, lett 189^-ben curiai tanácselnök. Az igazságügyminiszteriumban a törvényelőkészitési ügyekkel foglalkozott, nagy része van a házassági törvény előkészítésében, valamint a polgári törvénykönyv előmunkálataiban is. 1897-ben elfoglalta a Curián tanácselnöki állását, 1910-ben pedig a Curia másodelnökévé nevezték ki. Mint ilyen, a főrendiháznak hivatalból tagja, egyszersmind rövid idő múlva első alelnöke is lett. 1911-ben kapta a titkos tanácsosi méltóságot. 1917 október 30-án ment nyugalomba és ez alkalomból ő Felsége legmagasabb elismerését fejezte ki kiváló birói működéséért. Ezek a rövid életrajzi adatok, de mennyi tartalom, mily mélység rejtőzik e száraz adatok mögött. Úgyszólván utolsó képviselője volt annak a típusnak, melynek Deák Ferencz volt az ideálja, mely nemes egyszerűség leple alatt a legfényesebb lelki tulajdonságokat tartalmazza. Vavrik Bélát csak kevesen ismerhették, mert mindig igen visszavonultan, kizárólag tanulmányainak és hivatásának élt. Csak egy kis meghitt kör volt az, a mely előtt megnyilatkozott, és a melynek alkalma nyílt a nagy elme mellett Vavrik nagy szivét is megismerni. Elméje klasszikus talajban nevelkedett, kedvencz olvasmányai a nagy latin auktorok voltak, Horatiust folyton olvasta és úgyszólván kívülről tudta. E mellett azonban ismerte a modern jogirodalmat is; asztala tele volt könyvekkel és ott láthattuk a legújabb német, svájczi. norvég és dán törvényeket és javaslatokat. Szigorú volt. erélyes volt, de a mellett emberséges is volt, mondjuk ki az igazi szót, igazságos volt. Liberális volt a szó valódi