Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 8. szám - Kérészy Zoltán: Adalékok a magyar kamarai pénzügyigazgatás történetéhez [könyvismertetés]

IRODALOM. rák közjogi iskola legújabb irányzatával a módszeres közigazgatástörténeti kutatásokon felépített tudományos munkálatokkal szemben sikert érjünk el: ebből a czélból nekünk is levéltári adatokkat kell állítanunk adataikkal szemben. Mindenekelőtt pedig a régi magyar dikaszteriális kormányszervek történelmének módszeres megírása olyan elsőrangú fontosságú feladat, a melyről mihamarább gondoskodni tudományos intézeteinknek volna elsőrangú kötelessége. Kérés^y Zoltán pozsonyi egyetemi professzor most megjelent müve az imént előadott kívánalmak megvalósítására törekszik. Ezért munkáját már ebből a szempontból is nagy örömmel üdvözölhetjük. O is abból a támadásból indul ki, a melyet a czentralista közjogi iskola Telnetre] az élén a magyar dikasztériális kormányszervezetnek az osztrák birodalmi központi kormányszervektől való függetlensége ellen folytat. Monográfiája a magyar kamarai pénzügyigazgatás két évszázados (1528 1741) történelmét öleli fel. Főfeladata, hogy a nagy-osztrák közjogi iskolával szemben módszeres kutatás alapján szigorúan tudományos, okleveles bizonyítékokkal mutassa ki a magyar állam pénzügyi önállóságát és beigazolja, hogy nem csak hazai országgyűléseink, illetve törvényeink tiltakoztak szakadatlanul a magyar kamarának a bécsi udvari kamara irányában való alárendeltsége ellen, hanem ez ellen nem egyszer maga a magvar kamara is felemelte tiltakozó szavát. És így még a tényleges közigazgatási gyakorlat, a melyre pedig az osztrák közjogi és történetírók annyira szeretnek hivatkozni, sem támogatja mindenben az ő álláspontjukat. Kérésty munkája nem annyira a magyar kamarák belső szervezetét és működését, mint inkább külső történetét, vagyis közjogi állásukat és a központi udvari kormányhatóságokhoz való viszonyukat tárgyalja. Ebből az előadásból érdekes képét kapjuk annak a százados küzdelemnek, a melyet a magyar rendek és az udvar a pénzügyigazgatás kérdései tekintetében folytattak. Az udvari politikának soha nem lankadó czélja, hogy a magyar kamarákat a bécsi udvari kamara mint legfőbb központi pénzügyi hatóság alá rendelie. Ez a törekvés azonban ebben az időben nem jogpolitikai, hanem tisztán gyakorlati közigazgatási szempontokat szolgált. Kérés^y egészen szabatosan állapítja meg, hogy a központosítást nem az «összbirodalomo (Gesamtstaat) eszméje, az egységes osztrák állam megalkotásának gondolata váltja ki. miként ma a nagy-osztrák közjogi iskola hívei e törekvéseket magyarázzák. Az udvart pusztán csak a közigazgatás gyakorlati czéljainak sikeresebb megvalósítása és e czélból az uralkodóház jogara alá tartozó uralmi területek igazgatásának egy központból való és egységes elvek mellett való kezelése vezették. Az udvari felfogás különbséget akar tenni u. n. «tisztán magyar* és • vegyes (közös) természetű» ügyek közt. Ez utóbbiakat pedig, a melyek körébe a had- és pénzügyet sorozza, végső fokon nem a magyar központi