Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 7. szám - Buday Dezső: A társadalmi ideál [könyvismertetés]

494 IRODALOM. Az egyéni gazdálkodás káros kinövéseit még leginkább az állam fogja tudni letörni. Az állami beavatkozások már most is egyre nagyobb tért nyernek a termelés rovására és a munka javára. Az emberek és az állam szellemi fejletlensége ideig-óráig meg tudja lassítani a természetes fejlődést, de a tendenczia oda irányul, hogy a mindig hatalmasabb állam egyre több és több intézményt kollektivizáljon. A társadalmi ideál, melyet sem a munkás-szindikátusok taktikája, sem a szövetkezetek tevékenysége, hanem mindez az állami beavatkozással együtt fog létrehozni, nem egyéb tehát szerző szerint, mint : «a kollektiválás felé öntudatosan haladó állami működés, a mely azonban ezt a haladást a mai társadalomnak 1 egkisebb rázkódásával akarja megvalósítani)). Érdemben minden határozott ellentmondásnak élét veszi szerzőnek az a kijelentése, mely szerint a társadalmi ideál képét nem álló és önálló utópiának, hanem «a tegnap ismeretén alapuló és holnap felé tekintő* fejlődési foknak kívánta tekinteni. Nem ellentmondás tehát, ha megjegyezzük, hogy merőben önkényes a társadalmi rendszer ideálját a kollektivizmus formájában elképzelni. Sőt szerző statisztikai adatai még azt sem bizonyítják, hogy a társadalom továbbfejlődése szükségképen a termelés és fogyasztás közössé tételéhez vezet. Indukcziói teljesen labilis alapot alkotnak. Igaz, hogy például a háború folyamán oly kollektív berendezését láttuk a termelésnek és a termékek elosztásának, melyről azelőtt nem is álmodhattunk, azonban ez csak ideiglenes jelleggel a zsalus rei publicae» nyomatékos hangsúlyozásával történt és az államnak bőséges kárpótlással kellett a felháborodott jogérzetet kibékíteni. Való, hogy az állami gazdálkodás üzemformái napról-napra szaporodnak, de az állam csupán a neki hasznos közlekedési eszközöket kollektivizálja, egyébként a magántulajdon kérlelhetetlen őre. Vagy gondolhat-e valaki arra, hogy az állam, mely őszintén és józanon felfogva, nagyjában mégis csak a magánérdek talajában gyökeredző kapitalista kisebbség közjogi formája, fel fogja adni a magántulajdon sok ezeréves és igen jól bevált rendszerét ? Egyáltalán a kollektivizmus az a forma, melyben a tökéletes társadalmi rendszer megvalósulna ? A szellemi élet terén nemcsak egy kerékvágás van. Az eszmék nem örökségei az emberi nemnek, nem szállnak nemzedékről nemzedékre. Az eseményeken és eseményekből kelnek ki, a változó élet levegőjéből élnek és abból fejlődnek. Ki tudja, mily tökéletesebb, a kollektivizmus formájától merőben eltérő szocziálista rendszerre fognak már a jövő század szocziológusai esküdni ? Mennél tovább vizsgáljuk, annál homályosabbá válik a fejlődés utja. Mintha e tudományos készültséggel és józansággal megirt könyv még kevésbbé volna képes megrajzolni a jövő társadalom képét, mint az utópisták abohó* regényei. Buday társadalmi ideálja csak oly távol esik a mi életünktől, mint Plató, Morus vagy Mantegazza ideális világai. De mig a tudomány világítása megmutatja a jelenségekben azt, a mi hézagos és