Jogállam, 1917 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1917 / 3-4. szám - A háborús magánjogi jogalkotás és jogalkalmazás tanulságai
164 ALMÁSI ANTAL Az elsőrendű életszükségletek termelésére és kielégítésére irányuló tevékenységnek a\ egyéni önkényt uraló teljesen szabados magánjogból a? egyéni felelősséget hangsúlyozó jus publicumba való belevonása, a\ élets\ükségleti törvénynek a háborús törvények szellemében leendő megalkotása tehát az első követelmény, a melyet a háborús jogalkotásból támasztani vélek. Tudatában vagyok annak, mennyire sérti ez az egyéni szabadságnak mélyen belénk nevelt, kiirthatatlan és a magánjogban kettős féltékenységgel őrzendő ösztönét. Az is világos előttem, hogy e követelmény támasztása agrár államban, a melynek termelése úgyszólván teljesen az elsőrendű életszükségletek kielégítésén épül, mennyi érdeket érint és mily nehezen egyeztethetők vele össze az őstermelés okvetlenül szükséges fejlesztése, továbbá a kereskedelem, valamint az ipar megfelelő terjeszkedése. Azonban mindezek, bármennyire fontosak is egyébként, az állam egészének alá kell, hogy rendeljék magukat. Megtanultuk, hogy gazdasági életünket lappangó, nagy és állandó veszedelmek fenyegetik. Veszedelmek, a melyek bizonyos körülmények között a legközvetlenebb módon a nemzet és az állam létét is érhetik. Ezeknek nem szabad bennünket készületlenül találniok. A világháború megmutatta, hogy a nemzetek versengése oly gazdasági küzdelem, a mely bármely pillanatban valóságos harczczá változhatik át. Ennek a jogászokat érdeklő következménye befelé nem lehet más, mint e harcz összes eszközeinek és erőinek jogszabályokban, még pedig magánjogi jogszabályokban is nyilvánuló, állami, czéltudatos irányítása. 4. A magánjogi ténykérdés elszigeteltségével és szabadosságával együtt a mult homályába sülyedt annak váltó zhatatlansága is. Már-már ösztönné nőtt bennünk az a felfogás, hogy a kétoldalú ügyletek ható cselekményeit ama viszonyok szerint bíráljuk el, a melyeket azok létesítésükkor értek. A szerződés kötelező erejének az ajánlati időpontra való visszavezetése ép annyira ennek a gondolatnak a szülöttje, mint a kötelezettség