Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1916 / 1-2. szám - A polgári törvénykönyv javaslata a parlament előtt

3 2 A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV JAVASLATA A PARLAMENT ELŐTT. megoldani, ha minden egyes alkalommal már előre is megvan a lehetőleg tiszta képe annak, miképen fog az uj törvény­alkotás a fennálló jogba beleilleszkedni. Minden kétséget kizáróan nagy munka áll még előttünk. A mi még hátra van, az az előkészités harmadik, azaz végső stádiuma, melyet az igazságügyminiszter a parlamenti előtárgya­lásokkal akart egybekapcsolni, azonban jobb lesz, ha az meg fogja előzni a javaslatnak újból való beterjesztését. Az eredeti konczepczió szerint a kritikai anyagnak egybegyűjtését és fel­használását, mely most a második szöveg közzététele, sőt a törvényjavaslatnak beterjesztése után vétetett foganatba s a mely még most sem ért véget, a második szöveg kidolgozását tár­gyazó és még az állandó előkészítő-bizottság munkaprogramm­jának keretébe eső második munkastádiumba kellett volna beilleszteni; — ennek mikéntjét illetőleg meg is volt annak idején a határozott terv és álláspont, melyre itt már most nem kívánok részletesen kiterjeszkedni. Minthogy azonban ez tényleg másként történt, nem marad egyéb hátra, mint az itt jelzett vonatkozásban hátralévő munkát és az azzal kapcsolatos egyéb előmunkálatokat akár az állandó bizottsághoz hasonló valamely más szervezet létesítével, akár más alkalmas módon utólag el­végeztetni, azután pedig hozzálátni a záróstádiumba tartozó tulajdonképeni feladat megoldásához, mely abban áll, hogy a szakkörök vállvetett működése eredményeként előterjesztett munkálattal mint egészszel és a munkálatnak az államéletre lényegesen kiható egyes legfőbb vezető princzipiumaival szem­ben ugy az egyes kormányzati ágak, mint pedig az általános kormányzati programm kívánalmaihoz képest határozott és egy­séges állásfoglalás létesüljön. És én meg vagyok győződve, hogy a mostani igazságügy­miniszternek a polgárjogi kódex nagy feladatával szemben eddig tanusitott s bizonyára ezentúl sem lankadó érdeklődése és erélye párosulva a további munkálkodásnak czélirányos szer­vezésével és nyugodtabb mederbe jutásával nem hosszú idő

Next

/
Thumbnails
Contents