Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)
1916 / 7-8. szám - A szabadalmi törvénytervezet
A SZABADALMI TÖRVÉNYTERVEZET. 439 kőzni hajlandó, a törvényben biztosított működési pótlék, illetőleg tartásdíj számszerű összegéről előzetesen tudomással birjon. A tervezeti rendelkezés szerint a birói osztály által a szabadalom megadása és megtagadása tárgyában hozott határozat a mostani jogállapotnak megfelelően végérvényes. Nézetem szerint mindkét esetben a birói osztály határozata ellen a további jogorvoslat a szabadalmi tanácshoz meg volna engedendő. A szabadalom megadása vagy megtagadása nemcsak magánérdeket, hanem és pedig nagyobb mértékben közérdeket,, fontos közgazdasági és iparfejlesztési érdekeket érint. Ezért helyes és szükséges, hogy a felszólalási eljárásnak minél szélesebb alapja legyen és pedig annál is inkább, miután a tervezet alaprendszere szerint a bejelentést újdonság szempontjából hivatalból megvizsgálni nem lehet. Ebből pedig az következik, hogy az ily főleg közérdeket érintő fontos ügyekben ugy az érdekelt félre nézve, mint a közérdek szempontjából is sokkal megnyugtatóbb, ha a határozatot végérvényesen a legfelsőbb fórum hozza. Az a tervezeti indok, hogy a jeien jogállapot fenntartandó azért, mert ezekben a kérdésekben két fórum döntése elegendő, ezeknek az ügyeknek fentebb jelzett fontosságánál fogva nem meggyőző; az a további tervezeti indok pedig, hogy a harmadik fórum döntése túlságos hosszú időt venne igénybe, azért nem helytálló, mert a legfelsőbb fórum ügyek elintézésével elhalmozva nem lévén, sőt ellenkezőleg a hozzá utalt ügyek csekély száma folytán épen nincs eléggé foglalkoztatva, ennélfogva a szóban forgó ügyek gyors elintézést nyerhetnének. De továbbá, ha figyelembe veszszük, hogy a szabadalom megadása esetében a felszólalónak jogában áll ugyanazon az alapon a szabadalom megsemmisítése iránti pert folyamatba tenni és ezúton ugyanazon döntő kérdés felett a szabadalmi tanács döntését kieszközölni, akkor nem forog fenn ok arra nézve, hogy a szabadalom megtagadása esetében a bejelentő ezzel a