Jogállam, 1916 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1916 / 7-8. szám - A forgalmi tilalmak, joggátló intézkedések és hadikárok kezelése a békekötésnél

4 24 Df FRANZ KLEIN ad okot. A diplomácziai tárgyalások hosszadalmasságától és formalitásaitól épen ugy félnek, mint a nemzetközi választott biróság körülményes eljárásától és ugy látják, hogy tényleges kielégítésük időpontját mindkét eljárás messzire kitolja. Ennek elkerülése végett arra törekednek, hogy tulajdonképeni adósu­kat, az ellenséges államot megkerüljék és azt megelőző vagy követő sorban olyan adóst szerezzenek, a ki közelebb áll hoz­zájuk. Erre vonatkozólag különösen két terv van forgalomban. Javasolják, hogy az állam a tulajdonképeni hadikárpótlá­son kivül követeljen az ellenségtől egy átalányösszeget, a mely körülbelül megfelel a nála bejelentett és hatóságai által meg­térítendőknek talált károk teljes összegének. Ebből a külön tőkéből kellene a .károsultakat igényeik arányában kielégíteni. Ez ellen sem politikai, sem jogi szempontból nem lehet ellen­vetést tenni. Messzebb megy egy másik javaslat, a mely szerint a hazai állam közvetlenül maga fizesse ki a károkat s a kártéritési követeléseket ne a károsult állampolgárok képviselője gya­nánt, hanem úgyszólván mint azok engedményese, saját ne­vében és saját veszélyére érvényesítse akár mint a hadikár­pótlás egy részét, akár pedig attól függetlenül mint külön összeget, mert az a kártérítés, a melyről itt szó van, akkor is követelhető, ha az állam nem kapott hadíkárpótlást. Szigorúan véve ettől a kivánságtól nem lehet egészen el­vitatni a jogosultságot. A károsultak az őket ért bajt nem maguk idézték elő saját személyes cselekvésükkel vagy maga­tartásukkal. Mint az állam megszemélyesítői, az állam miatt szenvedtek kárt. A csapás őket érte, de annak az államnak volt szánva, a melynek ők polgárai. Ha ilyen közös volt a felelősségük a kár elszenvedésében, bizonyára felelősek egy­másnak a megtérítésért is. Meg lehet érteni a károsultak psychologiáját, a kiknek kevés az, ha az állam pusztán formai­lag lép fel az érdekükben, mintha magának nem is volna része a dologban. De a kormányok még sem fogják könnyű-

Next

/
Thumbnails
Contents