Jogállam, 1915 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1915 / 1-2. szám - Az informáczióról
AZ INFORMÁCZIÓRÓL. 4; összegek, melynek nagyságáról még csak álmodni sem mert az, a ki évek hosszú során át, mint az írásbeliség rabja, vitte a végtelen pört. Ez volt a felek helyzete, sokszor nem az igazság győzelmes erejébe, hanem az informáczió hatalmába vetették hitüket. Még tarthatatlanabb helyzetbe került a biró. Igaz, hogy rá volt bizva vájjon elfogad-e informácziót vagy sem, de mily kevesen voltak, a kik igénybe vették ezt a jogot. Mert a biró is él a társadalomban, nem helyezkedhetik mindenkivel szemben elutasító álláspontra és neki sem állhat érdekében befolyásos személyek ellenséges indulatát felkölteni. Engednie kellett tehát a kényszernek, legfeljebb azzal nyugtatta meg lelkiismeretét, hogy a másik felet is meghallgatta, ha informált. De a paritás itt csak külső volt, mert sokszor az egyik behatóan argumentálhatott, mig a másik éppen csak hogy fogadva lett. Legnagyobb károsult ebben az aknamunkában azonban az igazságszolgáltatás volt. Nem akarjuk hinni, hogy találkozott biró, a ki informáczió folytán feláldozta volna jogi meggyőződését, de arról meg vagyunk győződve, hogy a peranyag egyoldalú megbeszélése számtalan esetben előidézhette, hogy a biró akarata ellenére is hamis és helytelen véleményt alkotott magának, mely azután nem igazságos ítéletre vezetett. De ha az ítélet igazságos is volt, nem érhette el sohasem azt a legfontosabb czélját, hogy a feleket megnyugtassa. Ellenkezőleg a felek mindig annak a kétségbeejtő érzésnek hatása alatt álltak, hogy igazságos ügyük valamely informatorius befolvás áldozata. Hányszor hallottam a pervesztes féltől azt a kérdést, hogy ki lehetett az ellenfél informátora? Tehát nem csak objective, hanem subjective is az igazság és az igazságszolgáltatás a legnagyobb veszélyeknek volt kitéve. Arra pedig éppen nem is szabad gondolnunk, hogy mily károkat okozott jogszolgáltatásunk tekintélyének külföldön. Ámulva hallotta a külföldi fél, hogy a pert a biróval magánbeszélgetésekben tárgyalni lehet és nem éppen hizelgő szavakban adott