Jogállam, 1915 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1915 / 1-2. szám - Az igazmondás a polgári perben
4o DE GAÁR VILMOS a kik a peres eljárásban nekik adott s biztositott jogkörben nem kellően tevékenykedtek. A biróság secundum allegata et probata partium Ítélkezik. Ha azonban a polgári per az anyagi igazság érvényre juttatása, akkor kétségtelen, hogy a feleknek a perben nem szabad hazudniok. S mégis azt tapasztaljuk, hogy a polgári perben a felek s illetőleg az ügyvédjeik ritkán mondanak igazat s még ritkábban ismerik be ellenfelük igazát, hanem a tagadások özönével borítják el a bíróságot. Az eddig érvényes rendes eljárásban a hallgatólagos beismerés réme szinte rákényszeritette az embereket a tagadásra; de azonkívül is az a felfogás jutott uralomra, hogy a polgári per a felek harcza, a melyben a tagadás nem a legutolsó fegyver. A polgári peres eljárás bármelyik fajának szabályai, még a legmesterkéltebbek is, nem azért készültek, hogy az erősebb megejthesse a gyengébbet, hanem hogy mindegyik félnek egyenlő jogok jussanak és mindegyik félre egyenlő kötelezettségek hántassanak s pedig abból a czélból, hogy az igazság kiderítessék. Nem az ügyeskedések útvesztője kívánt lenni a polgári peres eljárás, hanem a felek közti viia igazságos eldöntésének eszköze. A kötött bizonyítási rendszernek az a szabálya, hogy két tanú egybehangzó vallomása teljes bizonyíték, a feleket a bíró önkényével, egyéni hajlamaival szemben kivánta megvédeni; viszont a bírónak szabad mérlegelési joga az alaki bizonyítás hátrányaival szemben akar oltalmat nyújtani. De egyiknek is, másiknak is az a czélja, hogy az anyagi igazság jusson a perben diadalra. Az anyagi igazság diadalra jutásának érdekében azonban meg kell állapítani annak a tételnek a helyességét, hogy a íelek a perben igazat tartoznak mondani s nem szabad hazudniok. A polgári per csak a felperest készteti tevékenységre, mert hiszen keresetlevél benyújtása nélkül nem keletkezik per; •ni alperes nem tartozik a perbe bocsátkozni, nem tartozik nyilatkozni. Ha azonban a perben szót emel, tartozik igazat mon-