Jogállam, 1915 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 1-2. szám - A ténymegállapítás felülvizsgálata

34 DE SEBESS DÉNES sem, elégségesnek tartván azt, ha a felülvizsgálati kérelem egész tartalmából kivehető a támadásnak a felülvizsgálat körére be­folyással biró alapja (M. J. az ^27. §-hoz), kétségen kivül az eddigi formakényszert teljesen elejtette. Harmadik és igen nagy jelentőségű tágítása a felülvizsgálati alapnak az 535. §. rendelkezései között jelentkezik. Ez a törvényszakasz megegye­zően a S. T. 197. §. utolsó bekezdésével és a 198. §-ával a felülvizsgálati eljárásban érvényesíthető nóvumokat szabályozza. A gyakorlatból tudjuk, hogy igen gyakori felülvizsgálati panasz­pont az is, hogy a tárgyalási jegyzőkönyv nem tartalmaz bizo­nyos ténybeli nyilatkozatokat (állítás, tagadás, beismerés), fő­képen bizonyítás tárgyában előterjesztett indítványt. Ha a tény­állás megállapítása ezekkel nem foglalkozik, az eddigi joggya­korlat szerint ez esetben is bizonyítékul csak a tárgyalási jegyző­könyv vagy melléklete szolgálhatott. Ellenbizonyítást a bíró­ság ez esetben, ezen negativ megállapítással szemben sem engedett. Az uj rendelkezések e téren is tovább mennek az eddigi alapnál. Az =5315. §. értelmében ez eljárási szabálysértések meg­állapítását a megfelelő bizonyítási eljárás utján lehetővé teszik. Vitatható volt ugyan ez álláspont helyessége már a régi el­járásban is ; az uj perrendtartás azonban ezt most kétségtelenné teszi, a mi kitűnik az $35. §. értelmezéséből. Az első vagy a felebbezési bíróság előtt nem érvényesí­tett tényeket és bizonyítékokat a felülvizsgálati eljárásban ugyan is fel lehet hozni, ha annak megállapítása forog kérdésben, hogy a felebbezési biróság az eljárásra vonatkozó szabályt helytelenül alkalmazott vagy mellőzött. Az $31$. §. indokolása szerint az a tény pl., hogy a biró­ság nem volt szabályszerűen alakitva, hogy a biróság valamely tagja érdekelt volt, vagy a felek egyike önképviseleti képes­séggel nem birt, a régi rendes eljárásban is felhozható a feleb­bezésben. Ha ezen tények leihozását, bizonyítását vagy pl. annak a panasznak a tisztázását, hogy a biróság tényeket és

Next

/
Thumbnails
Contents