Jogállam, 1915 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 1-2. szám - A perjog egyik főproblémája a perrendtartásban

A PERJOG EGYIK FOPROBLEMÁJA A PERRENDTARTÁSBAN. <L)J Ezt kívánja az észszerüség, sőt ezt kivánja a perökonomia is. Kérdés most már, van-e biztos alap e bifurkáczió helyes keresztülvitelére ? Csak önmagunkat kell egy kis vizsgálat alá vetnünk, aztán a mindennapi élet jelenségeit is megfigyelni s rájövünk arra, hogy az érintkezés e két fentebb ismertetett formájának egymástól eltérő természete ha nem is tudatosan, de öntudatlanul igen ismeretes mindenki előtt. Ugy-e nem fog eszünkbe jutni az, hogy felüljünk a vonatra s elutazzunk Nürnbergbe, hogy ott élőszóval, egyéniségünk varázsának latba vetésével egy posztókereskedőt rábírjunk arra, hogy nekünk egy rend ruhára való posztót az árjegyzék szerinti minőségben és árban készpénzfizetés ellenében átengedjen? Erre elég lesz egy levelező-lap is. De bizonyára alávetjük magunkat ennek az utazásnak, ha a posztókereskedőtől nem posztót kérünk, hanem pl. a lányának a kezét, vagy egy vállalathoz társul akarjuk őt megszerezni. A «levelet írjak» vagy «személyesen menjek» kérdését mindenki nap-nap mellett felveti önmaga előtt s ezeket a kérdéseket rendesen sikerrel oldja meg. Minduntalan mondunk ilyeneket: «Ide nem elég a levél.» «Ilyen dolgot még sem lehet megirni.» «Legjobb lesz beszélni vele, akkor lehetetlen, hogy be ne lássa . . .» «Jöjjetek össze mindnyájan s beszéljétek meg az ügyet» stb. stb. Nem kell tehát egyéb, mint az élet tapasztalatait alkalmazni a peres eljárásra is. Akkor itt is rájövünk arra, hogy itt «elég a levél», ott pedig «össze kell jönni s megbeszélni az ügyet.» Az uj perrendtartás egyik főerényének tartom, hogy ezt a fontos perjogi problémát fényesen oldja meg. Jogállam. XIV. évf. i. és 2. f. 7