Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 9-10. szám - A második moratóriumi eljárási rendelet

6^8 Dí TÉRFI GYULA set indithatását nem zárja ki, a bíróságra tartozván a konkrét eset körülmények szerint annak az eldöntése, hogy a meg­állapitási kereset a felperes jogviszonyának a biztositására az alperessel szemben szükséges-e. Azokban a perekben, a melyekben a keresetet 1914. évi augusztus hó 15-ik napja előtt adták be, a peres eljárást foly­tatni kell; a moratórium itt főképen a teljesítési határidők meg­állapításában érezteti hatását. Minthogy a harmadik moratóriumi rendelet részletfizetéseket engedett, ezt figyelembe kellett venni a teljesítési határidők megszabásában is és erre figyelemmel, több rendelkezéssel ki kellett egésziteni az első eljárási ren­deletnek idevonatkozó szabályait. Az uj rendelet tüzetesen szabályozza a tőkekövetelésre, a kamatkövetelésre és a perköltségre vonatkozó teljesítési határ­időt. A tőkekövetelés tekintetében a szerint van megállapítva a teljesítési határidő megszabásának a módja, hogy a bíróság az egész pénztartozásban vagy a pénztartozásnak részletében marasztal. Az egész pénztartozásban történő marasztalás esetére megmaradt az első rendeletnek az a szabálya, mely szerint a teljesítési határidőt a moratórium alatt is folytatható perekben ugy kell megállapítani, hogy az a határozat jogerőre emelkedésétől szá­mítandó annak az időnek leteltét követő nappal kezdődjék, a mely időt a minisztériumnak a moratórium megszüntetéséről szóló rendelete annak idején meg fog állapítani. Ha pedig a bíróság a moratórium alatt is folytatható perekben részletfize­tésre hoz marasztaló határozatot, a teljesités határidejét a har­madik moratóriumi rendeletnek azok szerint a rendelkezései szerint kell megszabni, a melyeket ez a rendelet a 4. §. 12. és 13. pontjaiban a megbízási viszonyból származó pénztarto­zások részletfizetésére és a vételári tartozások részletfizetésére nézve megállapít. A kamatfizetésre vonatkozó teljesítési határidő megszabá­sában szintén a harmadik moratóriumi rendelet 5. §-ában és

Next

/
Thumbnails
Contents