Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 7-8. szám - A háború okából tett kivételes intézkedések

49° D? POLNER ÖDÖN csoportosítani, a melyeknek körébe az egyes kivételes intéz­kedések tartoznak. A kivételes intézkedések területi hatálya szempontjából háromféle hatályosságot kell megkülönböztetni. Vannak intézke­dések, melyek mindjárt kezdetben az ország, illetve a magyar állam egész területére vonatkoztak, mig az intézkedések más része kezdetben, t. i. mikor a háború veszélye csak Szerbiával szemben fenyegetett, csak a Délvidékre és Erdélyre terjedt ki. A Délvidék, melyet az illető intézkedések felöleltek: Ba­ranya, Bács-Bodrog, Torontál, Temes és Krassó-Szörény vár­megye, azután Horvát-Szlavonországok és végül Fiume és kerü­lete ; Erdélyhez pedig Szilágy megye is beszámíttatott. Az e vármegyék közé ékelt törvényhatósági városokra a kivételes intézkedések hatálya szintén kiterjedt. Két intézkedés hatályát azonban mindjárt kezdetben kiterjesztették négy északkeleti vár­megyére is, t. i. Ungra, Beregre, Ugocsára és Máramarosra. Később, midőn a háború veszélye Oroszországgal is felmerült, a belügyi igazgatás körébe eső intézkedések hatálya az egész országra, mig az igazságügyi igazgatás körébe eső intézkedések hatálya csak az ország északi és északkeleti (északmagyarországi) részeire terjesztetett ki. Ez a kiterjesztés a következő megyéket és az azok közé ékelt törvényhatósági jogú városokat érintette: Nyitra, Trencsén, Turócz, Árva, Liptó, Zólyom, Szepes, Sáros, Abauj-Torna, Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros. Még később, t. i. augusztus 14-én az igazságügyi intézke­dések egyrésze még tovább kiterjesztetett olykép, hogy azzal Pozsony és Bars, valamint Csanád és Csongrád vármegyék terü­lete is a kivételes állapot hatálya alá került. Ez utóbbi kiter­jesztés után ítélőtáblák szerint tekintve az igazságügyi igazgatás körébe eső intézkedéseket, a pozsonyi, szegedi, temesvári, kolozsvári és marosvásárhelyi ítélőtáblák területe egészen, a kassai, budapesti, debreczení és pécsi ítélőtáblák területe pedig részben esik a kivételes intézkedések hatálya alá; nincsen érintve általuk a győri és a nagyváradi táblák területe.

Next

/
Thumbnails
Contents