Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 4. szám - Visszakövetelhetők-e a bányatársládákba befizetett járulékok?
DOBI IMRE §-ának első bekezdése szerint ugyanis, ha a biztosítási szerződés hatályát veszti, a befizetett dij, illetőleg annak egy része a biztositottnak visszaadandó, sőt ha a biztosítási szerződés megszűntét a biztosító idézte elő, a dijat a biztosító vissza nem tarthatja s a biztositottnak az okozott kárt is meg tartozik téríteni, kivételnek ez alól csak akkor van helye, a biztosított a befizetett dijat csak akkor nem követelheti vissza (id. §. 2. bek.), ha a biztositási szerződés megszűntét a biztosított okozta. Hasonlóan az életbiztosítási szerződésekre a K. T. ^o^. és 50Ó, §-ai. Ugy gondolom, arra nézve sem térünk el egymástól, hogy a szolgálati viszonyt és ezzel a társpénztári tagságot nem a munkás, hanem a munkaadó szüntette meg azzal és akkor, hogy és a mikor a munkást ennek hibája nélkül elbocsátotta. Törvényerejű rendelet az itt fennforgó kérdést szintén nem szabályozza, mert habár az 1888. évi 61 156 fm. ügy. min. rendelet szerint nem kifogásolható egyes társpénztári alapszabályoknak az az intézkedése, hogy a társpénztári járulék a munkásnak saját hibáján kívül történt elbocsátása esetén sem fizettetik vissza, habár továbbá a szó szerint idézett rendelet szerint egyes társpénztári alapszabályok, tehát nem «legnagyobbrészt*), intézkednek igy, méltóztassék megengedni, hogy kételyemet fejezzem ki a felett, mikép a 26 év előtti földmivelésügyi miniszter törvényerejű, általános szabályrendeletet akart volna kiadni és a törvényhozó hatalom helyett akart volna a törvényhozó hatalom felhatalmazása nélkül magánjogok felett rendelkezni. És ha ezt akarta volna, erre nézve utalok a jelen soraimban I. alatt elmondottakra. Abban a véleményben vagyok, hogy mivel egyes bányabirtokosok másként nem voltak rábírhatók a társpénztárak megalakítására, az akkori földmivelésügyi miniszter, a ki akkor a bányaközigazgatás élén állott, kijelentette, hogy ha már a bányatárspénztár másként meg nem alakitható, az alapszabálynak ezt az intézkedését ugy kell venni, a melyre nézve áll a hires «pati posse».