Jogállam, 1914 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 4. szám - Közigazgatásunk államosítása

KÖZIGAZGATÁSUNK ÁLLAMOSÍTÁSA. 2^9 valaki ingó dolgot oly körülmények között szerez meg, a melyek következtében a dolog újból a tulajdonoshoz visszakerülhet, az általa fizetett vételárat, vagy annak legalább méltányos hányadát visszakapja. Ha ezt tudva azért tette, hogy a tulajdonos helyett járjon el, ügyvitel forog fenn; ha pedig a maga érdekében tetter nincs ügyvitellel dolgunk s vindicatiónak van kitéve; de ily eset­ben a kiadást a másik oldalról gazdagodásnak lehet tekinteni. PL valaki rádiumot tartalmazó csövecskére bukkan és 10,000 már­káért eladja, holott más körülmények között egyszerűen a sze­métbe dobták volna és megsemmisül ; a tulajdonos, a ki a csö­vecskét elvesztette, tulajdoni keresettel él a jóhiszemű vevővel szemben. Ebben az esetben méltányos, hogy a birtokost a ki­adásért kártalanítsuk, mert nélküle a dolog elveszett volna. Általában több bátorság és energikus elhatározás volna kívánatos, a mi a magyar természetnek és az eddigi magyar törvényhozásnak is inkább megfelelne. Egyebekben azonban el kell ismerni, hogy a T., a mennyire látom, a német joggal szemben a jeles tökéletesbítéseknek egész sorát tartalmazza. Fordította : Dr. Nyári Jenő. KÖZIGAZGATÁSUNK ÁLLAMOSÍTÁSA. Irta: NÁVAY LAJOS. A nemzetiségi vita kapcsán elismerték a közigazgatás reform­jának a szükségét, a mikor a jó és pártatlan közigazgatást jelöl­ték meg mint a nemzetiségi probléma egyik leghatékonyabb orvosszerét. Természetes, hogy a reform mikéntje és terjedelme tekintetében a legellentétesebb nézeteknek kell még egymás­sal megküzdeniök, de a reform szükségét felismerve remél­hető, hogy az ellennézetek kialakulása tárgyilagos alapon fog annak idején véghez mehetni. Tekintve a reformok nagy jelen­tőségét és tekintve a kielégítésre váró érdekek sokféleségét,, egy igazán üdvös törvényalkotást csak ugy tudunk magunknak el-

Next

/
Thumbnails
Contents