Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 1. szám - A háború esetére szóló kivételes intézkedések

24 A HÁBORÚ ESETÉRE SZÓLÓ KIVÉTELES INTÉZKEDÉSEK. állapit meg a törvény a benne foglalt tilalmak, valamint a végre­hajtására nézve kiadott hatósági rendelkezések megszegése esetére. Külön törvény szabályozza a katonai biróságok illetékességének ki­terjesztését polgári egyénekre (1869 május 20-ki törvény 7. §.,. A né­met birodalmi törvény még sokkal messzebb megy és még a biro­dalmi gyűlésnek való bejelentés kötelessége sincs kimondva. Mind­kettő a kivételes állapot elrendelését belső zavarok esetére is meoensredi. Mindenütt széleskörű felhatalmazást adtak tehát a végrehajtóhatalomnak, a hol annak jogát kivételes intézkedésekre törvényileg szabályozták. Ennek ellensúlyozása csak az lehet, ha a kormányt, alkotmányos érzülete mellett, egy erős parlament tekintélye tartja vissza minden hatalmi tulkapástól. Mert a mint a joggal való visszaélést általában kizárni nem lehet, úgy azt sem, hogy a kormány a rá ruházott joggal visszaéljen. Alkot­mányt nem tisztelő kormányok épen az alkotmány megmenté­sével hozakodnak elő; mint Constant mondja, arra hivatkozva, hogy az alkotmány vára körül volt véve ellenséggel, ki kellett tehát rohanniok, hogy a támadókat megsemmisítsék (Esquisse d'une Constitution 373. 1.). A kormányhatalom szükséges erő­sítése magában nem baj s egészséges politikai viszonyok mellett nem fogadható el az a felfogás, mely abban szükségképen a szabadság gyöngitését, veszélyeztetését látja. Károssá a kormány­hatalom erősítése csak akkor válik, ha az a parlament szuveré­nitásának rovására történik, ha utóbbi a kormánynyal szemben kellő hatalommal nem bír. Ha a törvényhozás arra az állás­pontra helyezkedik, hogy rendkivüli viszonyok közt kivételes intézkedéseknek esetről-esetre való elrendelését nem tartja fenn magának, hanem az intézkedés jogát meghatározott feltételek mellett, az intézkedések terjedelmének megállapításával delegálja a kormányra, megnyervén ez által a fennforgó viszonyokhoz mért azonnali cselekvés lehetőségét, ez által sem saját szuvere­nitásáról le nem mond, sem az alkotmányosságot nem támadja meg. Csak legyen aztán ereje, hatalma e delegált hatalom miként gyakorlását, a mint egyáltalán a kormány minden tényét,

Next

/
Thumbnails
Contents