Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 4. szám - Joggyakorlatunk az 1912. évben büntetőügyekben

BÍRÓI GYAKORLAT. a vád szerint alkalmazandó törvényes alkatelemek a főkérdésben kellőleg elősorolva vannak azzal, hogy a főkérdésbe az idő, hely és az elkövetés módján kivül belefoglaltatott a sértett neve is; az ölési szándék megállapítására alkalmas egyes adatoknak a főkérdésbe foglalását a törvény nem kívánja meg, de azoknak részletes felsorolása nem is lehetséges, az esküdteknek mérlegelésére lévén bizva, hogy az ölési szándékot a főtárgyalás anyaga alapján megállapítsák. Igen gyakorlati esetre ad útmutatást a C.-nak a BDtár VI. 212. sz. a. döntése. A vád a Btk. 307. §-ának második bekezdésére volt alapítva; az esküdtbíróság a védő inditványa ellenére nem foglalta bele a főkérdésbe e §. alkatelemeit, hanem a főkérdést a 306. §-ra tette fel s külön kérdéseket intézett az esküdtekhez a 307. §. első és második bekezdésére vonatkozóan, mire az esküdtek a 306. §-t felölelő kérdésre igennel, a 307. §. 1. bekezdésére vonatkozó külön kérdésre nemmel feleltek, az e §. 2. bekezdését tárgyazó kérdésre pedig nem válaszoltak s igy a vádlott súlyosabb cselekmény miatt ítéltetett el, mint a minővel vádoltatott. Azt ujabban állandóan kívánja a C, hogy a Btk. 280. §-a szerint minősülő, több emberen elkövetett szándékos emberölés bűntettének vádja esetén a minősítési okra külön kérdés intéztessék az esküdtekhez (BDtár VI. 67.). Mikor ezt több ember szándékos megölésének megkísérlése alapján emelt vád esetén is megkövetelte (BDlár VI. 240.), azt az anyagi jogszabályt juttatta kifejezésre, hogy a Btk. általános rendelkezései az összefoglalt delictumokra is alkalmazást nyernek és téves az a nézet, mintha a 280. §. minősítéséről csak befejezett ölések esetében lehetne szó. Két határozatot emelünk ki azok közül, melyekben a C. megsemmisítette az eljárást abból az okból, hogy az esküdtbíróság oly kérdést intézett az esküdtekhez, melyekre vonatkozó indítvány elutasítandó lett volna. Mind a két határozat anyagjogi törvény-értelmezésen alapszik. Az egyikben az volt a vád tárgya, hogy a vádlott a sértettet hátulról megfogta, földre teperte, fojtogatta, kabátját leszakította s pénzét jogtalan eltulajdonítás czélzatával elvette; az első főkérdés rablásra irányult, a védő indítványára azonban kisegítő főkérdés intéztetett az esküdtekhez arra nézve, vajon abban bünös-e a vádlott, hogy a sértettet a körülirt erőszakkal arra kényszeritette, hogy pénzének elvételét tűrje. A C. kifejti, hogy olyan esetben, a mikor a sértett vagy más jelenlevő egyén teste ellen alkalmazott erőszak, vagy azoknak testi épségét veszélyeztető fenyegetés időben összeesik az idegen ingó dolog elvételével, a cselekmény rablásnak minősitendő, tekintet nélkül arra, vajon a kényszer közvetlen hatása alatt álló sértett hozzájárult-e az elvételhez vagy sem. Ennek a kérdésnek feltétele tehát egyrészt sértő a vád érdekeire, másrészt megtévesztő volt az esküdtekre. A második esetben a vád tárgya az volt, hogy a vádlott-társak együtt és közösen ejtettek halált okozó testi sértést a néhain; az esküdtbíróság