Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 4. szám - Bűnösség és beszámíthatóság. A korlátozott beszámíthatóság a büntetőjogban. 3. [r.]

BŰNÖSSÉG ÉS BESZÁM ITH ATÓSÁG. «Az ember, mint észlény, az akarat szabadságával bir, képességgel... függetlenül minden külső kényszerűségtől magát cselekvésre elhatározni.* Azt hiszszük, alig hozhatnánk fel jobb czáfolatot az akaratszabadság tana ellen, s minthogy az indeterminizmus tanításai következményeiben szükségképen ide vezetnek, a determinizmus álláspontjára kényszerit bennünket az elvont gondolkodás és a természettudományok empirikus eredménye egyaránt. Nem lehet feladatunk e helyütt részletes vita és bírálat tárgyává tennünk e két ellentétes iskola felfogását, csak épen vázlatosan szóltunk azokról, jellemezve a köztük megnyilatkozó ellentéteket. Hangsúlyozzuk, hogy a büntetés czélszerüségét, hasznát, következéskép igazságosságát az a meggyőződés támogatja legjobban, hogy a cselekvés kötve van az akaratra ható, adott tényezőktől, a melyek közül kétségtelenül nagy hatása, visszatartó ereje van a bűncselekmény tervezőjére egy rajta már esetleg végrehajtott büntetésre való visszaemlékezésnek és egy ezután végrehajtandó büntetéstől való félelemnek. Ha nem ismernők e képzetnek nagy determináló erejét, ha nem tudnók, hogy akaratunk nem képes magát szabadon elhatározni a félelem miatt büntetendő cselekményekre, ugyancsak kevés eredményt várhatnánk a büntetésektől és czéltalanul költekeznék az állam a büntető igazságszolgáltatás fenntartására, sőt igazságtalan dolog is volna a tettesnek haszontalanul, az eredmény reménye nélkül fájdalmat okozni. Ha elismerjük a determinizmus tanát, hogy a bűnös az adott helyzetben máskép nem tehetett és teljesen azonos körülmények mellett mindenki, mindenkor egyformán cselekszik, illetve cselekednék, akkor a bűntett beszámítása nem más, mint reakczió a társadalom részéről, védekezésül káros elemek ellen, minden érdekeire ártalmas jelenség mellőzése, s a bekövetkezettek lehető orvoslása végett. A büntetésnek nem lényeges velejárója a bűnös iránt táplált harag, megvetés; az megállhat akkor is, ha a tettesnek megbocsájtunk és cselekményét erkölcsileg 18*