Jogállam, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 4. szám - A büntetőtörvénykönyv reviziója

A BÜNTETŐTÓRVÉNYKÖNYV REVÍZIÓJA. 269 A két rokon vádlottak megbüntetését nem kivánta, mert káruk nem volt, s ha — az igen jó módú — vádlottak által erre lelszólittatnak, a váltót szivesen ellátták volna névaláírásukkal. De nem kivánta vádlottak megbüntetését a pénzintézet sem. Vádlottak ugyanis a váltó értékét meghaladó hitellel rendelkeztek, s csupán az ő obiigójuk alapján, minden kezes nélkül is folyósittatott volna részükre a váltó összege, a mint hogy rendezve lett a tartozás, mihelyt a váltó hamisított volta kiderült. Az ügy úgy került a biróság elé, hogy a csendőrség neszét vette a hamisitásnak és kiderítette az esetet. Vádlottak kétségtelenül összeütközésbe jöttek a törvénynyel és büntetést érdemeltek. Eljárásuk azonban oly naiv, annyira magán viseli a jóhiszeműség jellegét, hogy a büntetlen előéletű, magasabb korú egyénekkel szemben kiszabható minimális büntetési tétel (6 — 6 havi börtönbüntetési sem állott volna arányban bűnösségük fokával. A törvényszék tehát erőltetett indokolással felmentő Ítéletet hozott. Az ilyen esetek, bár az anyagi igazság érvényesülését czélozzák, mégis sértik a jogrendet. Hasonló felmentések csak úgy kerülhetők el, ha a rendkivüli enyhítés tekintetében a biró minél kiterjedtebb jogkörrel rendelkezik. Érdekes lesz, mily álláspontot fog elfoglalni a törvényelőkészités ama sokat hangoztatott panaszszal szemben, mely szerint a rágalmazás és becsületsértés mull kisbabáim szokott büntetési tclc/ck túlságosan enyhék. Jogosult-e ez a panasz? A mint már fentebb érintve volt, a büntető biróságok általában nagy hajlamot mutatnak az iránt, hogy a büntetéseket minél enyhébb tartamban, illetőleg mértékben szabják ki. Ez a hajlam azonban, talán egy ponton sem ölt oly mérveket, mint a becsületsértési és rágalmazási ügyeknél. Szinte a köztudatba ment át, hogy ezeket a cselekményeket enyhén kell büntetni. Ennek a jelenségnek okát abban keresem, hogy azok az