Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 8. szám - A mentelmi jog határai. 2. [r.]

A MENTELMI JOG HATÁRAI. ^JJ esetében. Erveik főleg a közhatalmak összezavarásától való félelemben csúcsosodnak ki s az igazságszolgáltatás érdekeinek megsértését látják ebben az utólagos revízióban. E felfogás nyilvánvalóan téves. Először is az irott jogforrások, az 1867: XII. t.-cz. 47. §. és a nov. 18-iki határozat minden letartóztatáshoz a Ház előleges engedélyét követelik meg, tehát a háznak ezt az engedélyt meg vagy meg nem adnia jogában áll. A tárgyaláson felmerülhető jogszerű kérdések pedig nem lehetnek mások, mint a melyeket fentebb előadtunk. Maga az igazságügyminiszter 1890. évi 18,4^7. sz- rendelete is elismeri ezt, kimondván, hogy a büntetés végrehajtása a mentelmi jog ujabb felfüggesztését igényli. Tényleg gyakorolta is a Ház ezt a jogát több izben. így Deák Ferencz, Nyári Pál, Bónis Sámuel, Szontágh Pál, Kovács László, Kerkápoly Károly, Tisza Kálmán, Horváth Boldizsár, Helfy Ignácz, Irányi Dániel, stb. felszólalásaikban a hozott ítélet felett vitát folytattak, s a mentelmi jog szempontjából szükségesnek tartották az ítélet tudomásulvételét. E tudomásulvétel előtt az ítélet végre nem hajtható. Igaz ugyan, hogy ugy a Böszörményi, mint a Miletics esetnél a Ház a hozott határozatban korlátozta ebbeni jogának gyakorlati érvényesítését annyiban, hogy csupán regisztrálta a marasztaló ítéletet, de azt felül nem vizsgálta a törvényesség szempontjából sem. Nyilvánvaló azonban, hogy a Ház helytelen gyakorlatot követett, s ez annál kevésbbé nem szolgálhat irányadóul a jövendőre, mivel a Ház e joga jogilag meg nem szűnt, s mindenkor elismertetett magában a Házban is igen tekintélyes oldalról. Hiszen a dolog lényegében rejlik, hogy a politikai veszély nem a bűnvádi eljárás megindításában rejlik, hanem épen a törvénytelen ítéletek hozatalában s azok végrehajtásában s hogy nemcsak a bünperek által való zaklatás ellen kell megvédeni a törvényhozókat, hanem és főleg a jogtalan elmarasztalások ellen.