Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 7. szám - Dr. Richárd Finger. Die Kunst des Rechtsanwalt. Berlin, 1912[könyvismertetés]

KÜLFÖLDI JOGÉLET. gálják. Az 1912 június 29-iki törvény a katonai léghajósokról gondoskodik és kimondja azt az elvet, hogy a mennyiben a léghajózási katonai szolgálat veszélyei következtében valaki testi sérülést szenved, nyugdiján kivül még külön járulékokra van igénye — Luftdienstzulage — és hogy a léghajózási szolgálat a háborúban való szolgálattal egy tekintet alá esik. II. Irodalom. j)^ Dr. Richárd Finger. Die Kunst des Rechtsanwalt. Berlin, 1912. E könyvnek második kiadása uj könyvnek vehető, mert a vékony füzet helyett vaskos kötet áll előttünk. Nem akarjuk áilitani, hogy a tartalom eszmei megizmosodása mögötte maradt a testi gyarapodásnak, de ki kell fejeznünk azt a nézetünket, hogy a könyv többet igér, mint a mennyit ad. A szerző előszavában azt állítja, hogy az ügyvédi praxis metodikáját, azaz rendszertanát ad|a és ezzel kellemes várakozást kelt fel. Nincs talán a jogtudomány praktikus kérdései közt sok, a mely hasonlóan érdekes és oly kevéssé feldolgozott lenne. Az ügyvédség, a mely oly hatalmas tényezője a jelenkor jogéletének, a mely felhasználva azt a superioritást, a melyet a jog mind bonyolultabb formáiban való jártassága gazdasági téren nyújt számára és a gazdasági életben is hatalmasan lábat vetett: nélkülöz egy normális etikát. Csupán a szokás és az egyéni karakter szabályozzák e foglalkozás gyakorlásának mikéntjét, íratlan törvények, szóval elasztikus törvények, a melyek egyénileg változók, tulenyhék, esetleg tulszigoruak. Nincs foglalkozás, a mely annyiszor változás elé visz, mint az ügyvédi, a mely annyiszor állítja az egyént saját karakterének Ítélőszéke elé. És sok olyan eset merül fel, midőn még a kényesebb ítélet sem ad kellő feleletet. Hány ügyvéd venné szívesen, ha egy irott etika állna kezében, a melyet a communis doctorum opinio elfogadott. Sőt tovább mehetünk : van egy esztétikája az ügyvédség gyakorlásának, a melynek szabályait a legtöbb ügyvéd érzi magában, de majdnem kizárólag határozatlan sejtések formájában. Bámulatos, hogy egy olyan hatalmas és kiválóan intellectuális testületnél, mint az ügyvédség, mily kevesen foglalkoztak e témákkal. Ez talán az ügyvédi foglalkozás szellemi irányára vezethető vissza, a mely kiválóan gyakorlati és a gyakorlat praktikus kérdései iránt érdeklődik. Az ügyvéd húzódozik a praxis teóriájától. Pedig ezt a feladatot extranens nehezen fogja megoldhatni. E csekély irodalomból az osztrák Benedikt müve «Die Advokatur unserer Zeit», emelkedik ki, valamint Friedlánder hatalmas müve a német ügyvédi rendtartásról. Hazai viszonyainkra vonatkozólag teljesen hiányzik a feldolgozott anyag, a Curia ügyvédi tanácsáriak határozataiból kell kihámoznunk az elveket. Csakhogy a mint a bün-