Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1912 / 1. szám - A jogi szemináriumokról
A JOGI SZEMINÁRIUMOKRÓL. tanítás éppen ezeket a közhelyeket sérti. A ki ezeket a didaktikai alapigazságokat az egyetemi oktatás terén meg akarná valósítani, annak sok mindenben fel kellene forgatnia a hagyományt. Arra az eredményre kellene jönnie, hogy pl. nem a jogtörténeten kellene kezdenie a jogtanitást, mint a divó rendszer teszi, hanem a ma érvényes jog alapfogalmainak ismertetésén, mert a mit nem ismerünk, annak története iránt sem érdeklődünk. És a ma érvényes jogot ismét nem a maga «rendszeri» összefüggése szerint, hanem a szerint a didaktikai összefüggés szerint kellene előadnia, hogy az ismertet az ismeretlen elé, a könnyebbet a nehezebb elé, az érdekesebbet a kevésbbé érdekes elé bocsássa — mert az asszocziáczió igy történik könynyebben. Tehát az általános részt (mely nem más, mint a különös rész tételeinek absztrakcziója) nem az elejére, hanem a végére kellene tenni a stúdiumnak; és a fogalmakkal nem addig várni, mikor a rendszer ama helyére értünk, a hol róluk ex professo tárgyalunk, hanem ott kellene velők megösmertetni, a hol az előadás összefüggése rájuk előkészített és a hol a hallgató érdeklődése éppen reájuk a legkiváncsibb. Mindezt igy hozza magával a fent i. és 3. alatt emiitett szabály. A 2. és 4. alatt emiitett két szabály pedig a következő alkalmazásra vezet: hogy azt, a miről a jogi oktatásban beszélünk, szemléltető példákban be is kell mutatnunk; és hogy a tanításnak nem a tanuló passzív hallgatásával, hanem aktiv közreműködésével kell végbemennie. Ez utóbbi két tétellel pedig a jogi szemináriumokhoz értünk. Mert a szemináriumi tanitás nem más, mint a tanulónak aktiv közreműködésével való tanitás, ellentétben a tanárnak régebben egyedül szokásban volt monologizáló előadásával, a melyet a «hallgató*) csak «hallgatott». Ez az összemüködő tanulás persze nemcsak valami külön «szemináriumban)) folyhat. Magam már régebben hagytam fel azzal a dicsvágygyal, hogy még «rendszeres» előadásaim óráit is egyedül a magam szavával töltsem ki. Én ez előadásaimat is