Jogállam, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912 / 1. szám - Az uzsora valódi lényege

AZ UZSORA VALÓDI LÉNYEGE. I 2^ rális Sonnenfels szomorúan konstatálja a bajt, mondván korá­ról: Az uzsorások nagyok, a nagyok uzsorások lesznek. Az uzsora lényegét, mint tudva van, nehezen tudták fel­ismerni. Kezdetben egyformán természetellenesnek, az isteni törvénynyel ellenkezőnek találták. Segíteni ugy véltek ellene, hogy egyszerűen eltiltották a kamatvételt, mert csak a kölcsön­szerződésnél fedezték fel. Ez volt az egyház álláspontja is, bár a római szentszék maga gyakran kénytelen volt uzsorás kölcsö­nöket felvenni, sőt egyes országokban épen a pápai pénz­beszedők honosították meg az uzsoraügyleteket. Végül maga is meggyőződött az általa az uzsora ellen felállított monti di pieta­ban, hogy a tilalomnak nincs észszerű alapja, de azért erkölcsi ala­pon a kamatvételnek ellensége volt. Egyes esetekben a kamat­vételt meg is engedték, bizonyos jogi formákba öntötték, de még többször kijátszották. Lassan kibontakozik egy másik felfogás, mely a kamat törvényes szabályozását követelte. Végül pedig a gazdasági szabadság erős szele elfújta ezeket a törvényeket is. A kamatvétel szabadsága nyomán azonban sokféle kóros tünet mutatkozott, melyekből azt a következtetést kellett szükség­kép levezetni, hogy a törvényhozók a kamatvétel szabadságá­nak felételei tekintetében sokban tévedtek. Tévedtek abban, hogy mindent a szabad versenyre akartak bizni, mert sok téren, igy különösen a fogyasztási hitel terén, a szabad verseny kevésbbé működött, maga a fogyasztási hitel pedig nehezen szerveződött. Tévedtek abban, mintha mai napság a hitel csak termelési czélokra vétetnék fel. Tévedtek tehát abban is, hogy csak ter­melési czélokra vétetvén fel, az igért kamat mindig kisebb lesz, mint az elért haszon, mi különösen a mezőgazdaság sokféle, egymással szorosan összefüggő termelési ágainál szerzett tapasz­talatokban csattanós és lesújtó czáfolatot nyert. Az ujabb törvényhozások tehát más álláspontra helyezked­tek. Mélyebben keresték az uzsora okát. Azt találták, hogy annak igazi ismertető jele az a körülmény, hogy az ellenszol­gáltatás jelentékenyen meghaladja a szolgáltatást, az aránytalan-

Next

/
Thumbnails
Contents