Jogállam, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1911 / 10. szám - A haszonélvezet átruházhatósága

Dí. BECK SALAMON ben a T. innovál; a T. cogenssé teszi ezt a szabályt, a mi csak diszpozitiv, a felek által mellőzhető volt. Az, hogy a T. a haszonélvezet gyakorlásának átruházását — és pedig külön kikötés hiján is — megengedi, lehet az első mondatban foglalt tétel mérséklése, de nem töri meg annak cogens jellegét. A T. a kérdésnek a római jogéval egyező szabályozását teljesen elszakitja az indokolásban római jogi alapjától. A T. nem lát semmi nehézséget a személyes jellegben, meg tudja ér­teni, hogy a jog az ő határoltságában átszállhat az utódokra, még ha a jog egyik, időbeli kerete a jogosult személyéből veendő is. Az indokolás a logikai nehézségek helyett a közgazdasági köve­telmények sokkal szilárdabb talajára akarja elhelyezni a maga szabályát. A haszonélvezet rokonok között létesül az esetek nagy részében, mondja az Indokolás és egész reálisan arra számit, hogy a rokonság a haszonélvezeti viszonynyal járó kel­lemetlenségeket elhárithat, tulajdonos és haszonélvező között ezer ponton felmerülhető súrlódásokat távoltarthat, tompíthat érdekellentéteket és kiegyenlíthet érdekösszeütközéseket. Ha a rokon helyébe idegen kerül, elvész egy panacea, és a sima ügymenetre nem lehet ugy számitani. Az Indokolás kimondja tehát a nagy szót: a haszonélvezet nem alkalmas arra, hogy a forgalom tárgyául szolgáljon. Eddig, ha talán kifogásol­ható is, hogy a tulajdonost a kényelmetlenségektől a haszonél­vező szabadabb rendelkezére rovására túlságosan védi, a T. egész következetes. Ha a rokonság fenntartását a T. olyan sokra becsüli, hogy ennek kedvéért megszorítja a szabad ren­delkezést, a T. arra nem is gondolt, hogy a tulajdonos olda­lán is kibillenhet a rokonság és a rokoni köteléktől remélt egyensúly; hogy tehát egyedül a haszonélvező rendelkezésének megszorítása nem biztosítja a T. által contemplált, a rokon­ságra alapított békés ügymenetet. A tulajdonos rendelkezésé­nek megszorítására természetesen gondolni sem lehet, annál kevésbbé, mert ott még enyhitő pótszerek se igen volnának, mint a minő a jog helyett a gyakorlás átruházása. Azon felül

Next

/
Thumbnails
Contents