Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 1. szám - Az 1909. évi osztrák büntetőjavaslat. 1. r.

8o SZEMLE. foglaló kiváltképen a visszalépés két nemére terjeszkedik ki : az elállásra és a büntetendő cselekményhez tartozó eredmény elhárítására. Előadó kimutatja, hogy mindkét esetben főleg az a kriminálpolitikai megfontolás vezet a büntetés elengedésére, hogy az állam sokkal hatályosabban védi a társadalmat a már megkezdett, de még be nem fejezett büntetendő cselekményekből eredhető jogsértésekkel szemben, ha azt, kitől a jogsérelem be- vagy be nem következése íügg, a büntetlenség Ígéretével visszavonulásra buzdítja, mintha a szigorú jogi elv alapján büntetést alkalmaz. Az elállásnál egyébként még jogi ok is támogatja a büntetlenséget, mert a kísérlet büntetendőségének alapja az a szubjektív konkrét veszély, mely a kísérleti cselekmény nyomán, nyugialanitó érzés alakjában a társadalmi kollektív lélekben felkel. Ámde a ki önként nem halad tovább, mikor még cselekednie kellene, hogy az eredmény bekövetkezzék, az épen ezt a nyugtalanító érzést szünteti meg, s így elenyészik magának a kísérletnek büntetendősége. E tétel annyiban jelentős, hogy így elállás esetén nemcsak az elálló tettes, hanem az összes részesek is menekülnek, mert nincs büntetendő alapcselekmény, az eredmény elhárítás már csak azt mentesiti, ki az eredmény bekövetkezésének megakadályozásában résztvesz. Előadó ezekután tüzetesen tárgyalta az önkéntesség ismérvének lényegét s fejtegetéseinek eredményeként megállapította, hogy a visszalépés mindannyiszor önkéntes, valahányszor az túlnyomóan a visszalépő saját akaratára vezethető vissza. A visszalépés indoka közömbös, igy különösen nem jöhet figyelembe, hogy bánat vagy más ok indította a tettest az elállásra, illetőleg eredmény-elhárításra. A bánat már csak azért sem kívánható meg, mert az egoisztikus bánat, mely jobbára a boszankodással egyértelmű, erkölcsileg elvetendő, a morális bánat meg nem bizonyítja mindig a megtérést, sőt esetleg erkölcsi gyengeségre mutat. De különben is a törvény nem annyira a megtért bűnöst akarja jutalmazni, mint inkább ezt arra buzdítani, hogy mig rajta áll, törekedjék azon, hogy ne álljon be a jogsértés. Ugyanezen ok nyomán kétségtelen, hogy az a törvény által megkövetelt ismérv, mely szerint az eredmény elhárítása csak akkor biztosit büntetlenséget, ha az elhárító tevékenység a cselekmény felfedezése előtt foganatosíttatott: objektív jellegű, mi annyit jelent, hogy a mint a felfedezés bekövetkezett, az elhárítás már semmiesetre sem vezet büntetlenséghez, nem még akkor sem, ha az elhárító erről nem tudott. — Reformes\mék a csődjog terén. E czim alatt dr. Schreyer Jakab ügyvéd nagyérdekü előadást tartott 1909 decz. 2-án a Kereskedelmi Csarnokban igen előkelő jogászokból és kereskedőkből álló nagyszámú közönség jelenlétében. A felolvasó befoglalta értekezésébe a csődön kivüli kényszeregyezség alapelveit is. Rámutatott arra, hogy egy uj csődtörvényben a jogászi és kereskedő elemek harmonikus együttműködésére kell módot keresni. Eltörlendőnek tartja az egész fölszámolási eljárást. Hasonlóképen fölöslegesnek tartja előadó a csödbiztosi intézményt és a kollegiális bíráskodást. Gyökeres reformot igényel a kézbesítési eljárás is, mint a gyors lebonyolítás egyik eszköze és kisebb csődöknél a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb lebonyolítás érdekében külön intézkedéseket javasol. Végeredményben arra a konklúzióra jut, hogy ma már nem a csődtörvény módosításáról, hanem egy egészen uj csődtörvény megalakításáról lehet csak szó