Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 1. szám - Az 1909. évi osztrák büntetőjavaslat. 1. r.

KÜLFÖLDI JOGÉLET. 75 mely időtől fogva büntethető, hanem hogy mely időpontig mutatkozik neveltetésre alkalmasnak s ez annyiból rendkívül fontos, mert ebből a súlypont áthelyeződésből is kétségtelen, hogy mig eddig a büntetés állott homloktérben, addig ezentúl a javitó-nevelés lesz a szabály, mely mellett a büntetés csak mint kivétel jöhet alkalmazásba. IV. Fejedet. Bűnösség. E fejezet négy szakaszban a szándék és gondatlanság (v. ö. 7. §.), a beállott következményekhez fűződő súlyosabb büntethetőség (8. §.), a tenytévedés (9, §.) és jogtévedés (10. §.) szabályait tartalmazza. A 7. §. első bekezdése lényegileg ugyanazt a tételt fejezi ki, mint a melylyel a mi Btkvünk 75. §-ában találkozunk, a különbség csak az, hogy a javaslat ismét nem a cselekményt, hanem a cselekvőt emliti : «csak az büntethető, ki szándékosan cselekedett, kivéve ha a törvény a gondatlanul cselekvőt kifejezetten büntetendőnek rendeli.» A második és harmadik bekezdésben a szándék és gondatlanság fogalmi körülírását adja a javaslat, és pedig az akaratelmélet szellemében. ((Szándékosan cselekszik, ki a sértést vagy veszélyt, melynek előidézése a bűnösséget megteremti, előidézni akarja.» Es: »gondo!atlanul cselekszik, ki a sértést vagy veszélyt, melynek előidézése a bűnösséget megteremti, nem akarta ugyan előidézni, de azt mint cselekményének lehetséges következményét előrelátta, vagy kötelességszerű figyelem mellett előreláthatta volna.» — Az irodalomban erősen vitás, vájjon felvétessék-e a törvénykönyvbe a dolus és culpa fogalommeghatározása ; a jelenleg érvényben levő osztrák Btk. 1. §-a definiál, hasonlóképen : több svájezi kantonális Btk. és a svájezi javaslatok, továbbá az olasz, bulgár és orosz Btkvek. A megelőző osztrák javaslatok s a norvég Btk. mellőzik a fogalmi körülírást és pedig főleg abból az okból, mert az eddigi kísérletek eltérő eredményekhez vezettek s a dolus és culpa közötti különbség nehéz kérdését semmivel sem vitték közelebb a megoldáshoz (v. ö. Motive zum Strafgesetzbuche Norwegens, 93. s köv. 1.). Részünkről helyesebbnek tarjuk a definicziók felvételét, mert e rendkívül jelentős kérdésben nem kívánatos a bíróságot tájékozatlanul hagyni, illetőleg a judikatura ingadozásainak teret biztosítani. Hogy azután melyik elméletet fogadja el a törvényhozó, az felfogás dolga, mindazonáltal kívánatos, ha annak alapján definiál, mely a judicaturában megerősödött. Az osztrák büntetőjogban már az 1803-iki, majd a jelenleg érvényben levő 18^2 iki Btk. is az akarat-elméletet fogadta el s így egy évszázad óta ez erősödött meg a joggyakorlatban is (v. ö. Siooss: Lehrbuch des österreichischen Strafrechts, 85. s köv. 1.), igy tehát a javaslat tulajdonképen az élő jogfelfogást testesiti meg. A javaslat 8. §-a több tekintetben úttörő rendelkezést ad az u. n. preeterintentionalis delictumokra. Már az 1902. évi szentpétervári kon-