Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910 / 5. szám - A római jogról. 2. r
35° Dí KISS GÉZA nyelmüség határán áll.1 Csak egy jellemző esetre legyen szabad hivatkoznom, melyben pedig tiszteletreméltó tudós játszsza az emiitett szerepet. Az az okirat, mely a Grenfellíéle gyűjteményben I. 17. alatt található (P. Grenf. 1. 17.), egy kettészakadt2 papyrus kisebbik fele. A másik, nagyobbik része Heidelbergbe került, az egyetem könyvtárába, mely azonban mindeddig még nem sorozta be a publikálandó anyag közé és nem is közölte. A legutóbbi nyári szünidő alkalmával Heidelbergben végzett papyrologiai tanulmányaim közben a papyrologiai irattár vezetőjének, dr. Gerhard-nak szives engedélye alapján módomban volt ezt a fölötte érdekes okiratot kibetűzni, a Grenfell által már közölt másik részszel összeegyeztetni és az egész anyagot interpretálni. Egy örökségi keresetről (hereditatis petitio) van itt szó, melyet az örökhagyó (Ptolemseus) négy lánya indit bizonyos Kallimedes ellen, ki, mint végrendeleti végrehajtó, e tisztével visszaélvén, őket örökségükből kiforgatta, sőt e nemű lovagiatlanságát súlyos bűncselekményekkel (rablás, lopás, stb.) is tetézte.3 Ezzel szemben Naber, bizonyára nem is sejtvén a heidelbergi töredéket, nekiállott a Grenfell-íéle szöveg kiegészítésének és értelmezésének. Fantáziája elég élénken működik. «Observatiunculae ad papyros juridicae» cz. czikkében (Arch. für Papyrusforschung 3. sz. 6. s k. o.) valóságos közjogi harczokat olvas ki az ártatlan petitióból, melynek megindítására — szerinte — az egyptomi benszülött népbiró (laokrites) és a görög hivatalos bíró (themistes) közötti illetékességi összeütközés adott volna alkalmat! Elképzelhető a tudós interpretátor kétségbeesése, ha majd a heidelbergi töredéket közölni 1 V. ö. ennek helyes megítélésére nézve Farkas Lajos valóban megszívlelendő megjegyzését, Római jog történelme, I. k. 4. kiad., 1906. XIII—XIV. o. 2 Helyesebben: kettészakított. Ismételten tapasztalták ugyanis, hogy a benszülött egyptomiak üzleti szelleme egyáltalán nem riad vissza teljesen ép papyrusok kettétépésétől, hogy igy a két csonka darabot más-más gyűjtőknek eladván, kétszeres haszonra tegyenek szert. L. néhány példát Frese-r\é\, i. m. 2. o. 2. j. 3 Az okirat tartalmának részletesebb leközlése, avagy ismertetése a heidelbergi könyvtár vezetőségétől ezúttal nyert engedélyt tullépné.