Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 5. szám - A választói jog és a tartományi illetőség Boszniában és Herczegovinában. 2. r

Dl KIRÁLYFI ÁRPÁD lességeknek önálló, vagyis állampolgárság által nem közvetített feltétele, teszi a bosnyák-herczegovinai tartományi illetőséget az állampolgársággal egyenlő jogi jelentőségűvé. A bosnyák alkot­mány, a mikor a tartományi illetőséget az állampolgári jogok és kötelességek kizárólagos forrásává tette, s annak közjogi különállását, minden más állampolgárságtól való függetlenségét a kiutasithatatlanságnak egyedül a tartományi illetőségű szemé­lyekre való szorítása által biztosította, megadta a tartományi illetőségnek azt a pozícziót, azt a rangot, mely valamely terü­leten csakis az állampolgárságot illeti. A tartományi illetőségnek ez az önállósága nemcsak Bosz­nia és Herczegovina területén belül, hanem a külfölddel szem­ben is érvényesül, a mennyiben a boszniai tartományi illetőség más államokkal, sőt a monarchia két államával szemben is ön­álló állampolgárságként szerepel. így a magyar jog is kénytelen lesz bizonyos vonatkozá­sokban a boszniai tartományi illetőséget, mint önálló honossá­got megítélni. Az 1879: L. t.-cz. 19. §-a szerint mindaddig, mig idegen honosságuk be nem bizonyittatik, magyar állam­polgároknak tekintendők, a kik a magyar korona országai te­rületén születtek. Ha egy olyan egyénről, a ki ez alapon mint magyar állampolgár szerepelt, később beigazoltatik, hogy atyja boszniai illetőségű volt, ez kétségkívül az idegen honos­ság bebizonyításának lesz tekintendő, noha a magyar jog a bosnyák-herczegovinai tartományi illetőséget állampolgárságnak nem tekinti. Tehát ez esetben a boszniai illetőségnek a már megszerzett magyar állampolgárságot is megszüntető hatálya lesz. Továbbá ugyané törvény 33. §-a szerint elvesztik a ma­gyar állampolgárságot azon gyermekek, a kik külföldi honos­ságú természetes atyjuk hazájának törvényei értelmében tör­vényesíttetnek, a mennyiben e törvényesités által atyjuk állam­polgárságát elnyerik. Minthogy a tartományi önkormányzati szabályzat 3. §-ának 2. pontja értelmében a tartományi illető­ségű atya részéről történt törvényesités által a boszniai tar-

Next

/
Thumbnails
Contents