Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 1. szám - Forrástani jegyzeteimből

FORRÁSTANI JEGYZETEIMBŐL. J túlságos restrictiva interpretátiót alkalmazott a rendes bíróságok fogalmi körére nézve, midőn a munkásbiztositási bíróságot közigazgatási hatóságnak minősítette. IV. Nálunk a szöveghez való merev ragaszkodás mellett túlságos tért nyernek a törvénymagyarázatban a törvényjavaslat indokolása, a tárgyalási jegyzőkönyvek, véleményes jelentések stb. Ne értsen félre senki. Én is hasznos felderítő segitséget látok ezekben. Ezek kiváló forrástörténeti jelentőségét elismerem. De azt a feltétlen tekintélyt, minőt nálunk csaknem általában tulajdonítanak a törvényjavaslat indokolásának, én szerencsétlen törvénymagyarázati gyakorlatnak tartom. Különösen tartózkodni kell oly kitételtől, minőt nem rég olvastam egyik birói indokolásban, hogy a «törvényhozó akaratát fejezi ki az indokolás». A törvényhozó akaratát csak a törvény fejezi ki. Az indokolás fölött az országgyűlés nem szavaz. Az indokolással a törvényhozás egyetlen polgárát sem akarja kötelezni. A törvény kifejezett akaratát kell keresni és nem a törvényhozó akaratát individuális értelemben. A subjectiv törvényhozói akarattól függetleniti magát a törvény minden jogtételében kifejezett jogi gondolat és jogi akarat. Sohase personalis akaratot keressen a törvénymagyarázó biró. Thöl fejtette ki a régi Goldschmidt-féle elmélettel szemben legalaposabban ezt a kérdést és utána már csak kisebbnagyobb változatokban ismétlik a forrástani írók az ő igen észszerű gondolatmenetét. Nem szabad az ő okos intelmét elfelejteni. Ha a törvényt közzétették, az a törvény azt a kategorikus kijelentést tartalmazza, hogy ezentúl az lesz a jog, a mi a törvényben van. Ezzel egy csapással rombadől az óhajok, törekvések, vágyak egész alépítménye, melyen a törvény szellemi szerzői állanak. A törvény önmagán nyugszik. Saját ereje, súlya tartja fenn.