Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 3. szám - Animus emigrandi

Dí KIRÁLYFI ÁRPÁD álló jogi és gazdasági akadályok daczára elhagyta hazája terü­letét, jogosan vélelmezhető volt, hogy animus non revertendi mellett megy ki, azaz hogy véglegesen szakítani kiván hazájá­val. Indokolt volt tehát, hogy ily körülmények között az ani­mus emigrandiban közjogi tényezőt kerestek. De már a mult század második felében megváltoztak a körülmények. A közlekedési technika rohamos haladása és ennek kapcsán a világgazdaságnak mind intenzivebb mértékben való kifejlődése segitették az egyénnek kivivni a kivándorlási szabadság elismerését. Az egyén szabad mozgását gátló gazda­sági és jogi akadályok ledőltével a kivándorlás mind általáno­sabb jelenséggé vált és az egyének gazdasági helyzete javításá­nak eszközéül használtatott fel. Megváltozott a kivándorlási mozgalom jellege és a kivándorlás typusa a cum animo rever­tendi való kivándorlás lett. Ennek a fordulatnak éreztetnie kellett hatását a jogban. A kivándorlóban nem lehetett többé az állampolgári kötelék feladásának szándékát praesumálni és így a kivándorlás fogalmában a közjogi momentumnak háttérbe Kellett szorulnia. A kivándorlás fogalma módosult és ehhez képest módosulnia kellett a kivándorlás egész közigazgatásának. Azonban a kivándorlás fogalmának ez a módosulása csak lassan éreztette hatását a kivándorlási jogban. A gyakorlat a régi meggyökeresedett és a köztudatba átment elvektől alig­alig tudott eltérni, a kivándorlási jog az osztrák pátensben statuált elvekre támaszkodva fejlődött tovább, az animus emig­randit azontúl is az állam kötelékéből való kilépés szándéká­ban keresték, a kivándorlást és expatriatiót továbbra is felcserél­ték és az elmélet nem hogy segitett volna tisztázni a fogalom­zavart, de sőt jelentékeny mértékben hozzá is járult annak terjedéséhez. így Jaeger «Ueber die Freiheit der Auswanderung» czimü munkájában* azt tanitotta, hogy a kivándorlás lényege nem az * aÖsterreichische Zeitschrift für Verwaltung.n 1868. 25. sz. 97. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents