Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910 / 3. szám - Animus emigrandi
ANIMUS EMIGRANDI. Irta: Dr. KIRÁLYFI ÁRPÁD. Az Institut de droit international 1896-ban egy bizottságot küldött ki a kivándorlás kérdésének nemzetközi jogi szempontból való tanulmányozására és az egységes nemzetközi szabályozás elveit felölelő tervezet kidolgozására. A bizottság a következő évben előterjesztette elaborátumát és annak élére iktatta, 1. §-ként a kivándorló fogalmának meghatározását*; az Institut azonban már az előadói munkálat első tárgyalása alkalmával törölte a kivándorló definiczióját tartalmazó szakaszt a tervezetből. Olivi, a tervezet előadója az 1. §. elejtését azzal indokolta, hogy tekintettel arra a nehézségre, melylyel egy határozott, és az alkalmazás összes lehető eseteit kimerítő definicziónak formulázása jár, czélszerübbnek látszott annak a tervezetbe való felvételét mellőzni és a kivándorló fogalmának kiképzését a gyakorlatra és a tudományra bizni.** Az európai államok modern kivándorlási törvényei is általában tartózkodtak a kivándorló fogalmának meghatározásától; pusztán az olasz és a magyar törvényben találkozunk e fogalom megjelölésével. Azonban az olasz törvény sem ad általános, a szabályozás egész területére kiterjedő meghatározást, csupán a * «Sera réputé émigrant tout individu qui s'expatrie dans l'intention de fixer son domicile dans une autre partié du monde, tant qu'il n'ai;ra pas définitivement changé de nationaiité.» Annuaire de l'Institut de droit international. 1897. Session de Copenhague. ^,8. 1. ** Olivi: «L'émigration au point de vue juridique international* Revue de droit international. 1898. 4. sz. 422. 1. logállam. IX. évf. 3. f. II