Jogállam, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910 / 2. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1909 ben

BÍRÓI GYAKORLAT. hagyományrendelés meg nem támadható. Az esethez csupán annyit legyen szabad megjegyeznünk, hogy az adgnatio az inditóokbeli tévedésnek specziális esete, a mi más esettől annyiban különbözik, hogy itt — kivételesen — a jog a természetes ösztön erejénél fogva vélelmezi, hogy a tévedés volt az intézkedés inditóoka, s az ellenkezőt az intézkedés védelmezőjének kell bizonyítania. Ezért a Tervezet is az 1915. §. 2. pontjában a végrendelet megtámadását megengedi általában, «ha az örökhagyó a rendelkezést a\éri tette, mert valamely mult, jelen vagy jövő körülmény fenn- vagy fenn nem forgását tévesen feltételezte* ; de a mellett az 1916. §. külön is kimondja, hogy megtámadhatja a rendelkezést, «az a mellőzött ivadék, a kinek létezéséről az örökhagyó a végrendelkezéskor nem tudott, vagy a ki csak a végrendelkezés után született, ha csak fel nem teendő, hogy az örökhagyó a valóság tudatában is igy rendelkezett volna. 1 Ennek a vélelemnek a kiemelése hiányzik az ítéletből, a minek gyakorlati következménye a hanyományok sorsának elbirálása. Az adott esetben ugyan az ítélet a hagyományok fenntartása tekintetében is helyes és bölcs, de a negatív formulázás helyett jobban helyén lett volna a pozitív: a végrendelet ivadék későbbi születése folytán általában hatálytalanná vált; minthogy azonban a hagyományok részben közeli rokonok, részben jótékony czélok javára szólnak, s aránylag nem magas összegűek, bizonyítottnak kellett elfogadni, hogy az örökhagyó a való tudatában is igy rendelkezett volna. — d — ^Kereskedelmi joggyakorlatunk 1909 ben. )\ [ Befejező közlemény **). A takarékbeiéti könyv jogi természetével ezidén is foglalkozott a Curia, részben azonban engedett a közforgalom és az általános felfogás amaz dőnek akaratelhatározására döntő befolyással van.» Nyilvánvaló, hogy ez a motívumban való tévedés esete. Ha már most keressük, hogy az indokban való tévedésnek ilyen külön kiemelése a «csak akkoro antithetizáló erejével mit akar kifejezni (a miről persze az Indokolás, I. kötelmi jog I. kötet 140. 1.) mélyen hallgat, akkor a következő, talán nem is szándékolt eredményre jutunk: az objektív tévedés (988. I.) visszterhes ügyletnél csak a nyilatkozati elmélet határán belől, ingyenes ügyletnél feltétlenül érvényesíthető (087.). Az akaratot elhatározó egyéb körülmény (indítóok) ellenben «csak akkor», ha a másik fél felismerhette (mért nem: «ha okolta* is?); tehát ennek hiányában ingyenes vagy enormis ügyletnél sem hozható fel. Ha azonban a T. indokolása (1J7. I.) oly szépen megokolja, hogy a nyilatkozati elmélet az ingyenes (és ezekkel egy tekintet alá eső, laesio enormist okozó) ügyletekre nem alkalmazandó, minek ez a mesterkélt különböztetés ? A 988. két bekezdését össze kellene vonni, ugy, hogy — a 98". korlátain belől — a motívumban való tévedés is lényeges lenne. Ez, ismételjük, most is benne van, kivételével az ingyenes ügyleteknek, melyekre az inditóokbeli tévedés esetén is a nyilatkozati elmélet van felállítva. ** Előző közleményt 1. Jogállam IX. évf. 65. 1.