Jogállam, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909 / 6. szám - Az igazságügyi rendőrség szervezése és kiképzése Magyarországon. 2. r

454 DF KÁRMÁN ELEMÉR megfelelő vizsgálóbíró áll rendelkezésükre. Az államügyészségek tehát nin­csenek a rendőri hatóságok munkájára utalva, mint nálunk. Viszont az az eljárás, hogy az államügyészség tagjai maguk végeznének a bp. 159. §-a értelmében nyomozó cselekményeket, rendkívül ritka — mint már emii­tettük — a személyzet hiánya miatt. Az államügyészségi segédhivatalnokok munkássága tehát mérsékelt területre szorítkozik. Két fontos tényt kell ezeknél kiemelnünk; egyik az, hogy a rendőrség nem tartozik az államügyészségi segédhivatalnokok körébe, a másik pedig, hogy azokon a területeken, a hol a helyi rendészetet a már előadott okokból állami hivatalnokok (Posenben a Districts-comissarok) vagy legalább is állami főhivatalnok által kinevezett tisztviselő (Amstvor­steher, Westfalenben Amtmann, a rajnai tartományban Bürgermeister) kezelik, ott a bűnügyi rendőrség közegeiül ezek jelöltettek ki s a községi biró. (Gemeindevorsteher, Gutsvorsteher) csupán, mint ezek segédje működik. Az államhatalom erős ké.zzel nyul be a helyi rendészet kezelésébe és az igazságügyi rendőrség szervezésénél, a hol csak lehet, első sorban az állam erőihez folyamodik. A poros\ csendőrség (Landgendarmerie), a mely 1812-ben szintén fran­czia mintára szerveztetett, belső szervezetére, fegyelemre s birói illetőségre nézve katonailag van szervezve s a hadügyi ministeriumban székelő csend­őrségi főnök parancsnoksága alatt áll. Szolgálati teendőire és tevékenységére nézve az illető polgári, közigazgatási hatóság s igy a belügyministerium alá van rendelve. Közbiztonsági és a végrehajtó hatalmat támogató tevé­kenységén kivül tartozik a csendőrség a bűncselekményeket följelenteni s a tettest kinyomozni. Feljelentéseit (Anzeigen) büntettek és vétségek ese­teiben ahhoz a helyi rendőri hatósághoz (Ortspolizeibehörde) intézi, a melynek területén a bűncselekmény elkövettetett, tehát nem az államügyész­séghez. A rendőri hatóság aztán intézkedik a szükséges nyomozó cselek­mények teljesítése iránt. Csak különösen fontos és súlyos bűncselekmények esetén mennek a feljelentések közvetlenül az államügyészséghez. A c-endőrség tevékenysége nem terjed ki a nyomozás során meg­hallgatandó személyek írásbeli, jegyzőkönyvi kihallgatására; de tudakozódásra irányuló megkereséseknek (Requisition um eine geeignete Recherche) meg kell felelniök. Az uj perrendtartás első évtizedeiben Poroszországban az államügyészség nem vette a csendőrséget oly mérvben igénybe a nyomozások teljesítése körül, mint ez kivánatos lett volna. Ennek részben az lehetett oka, hogy a csendőrség nem segédhivatalnoka az államügyészségnek ellentétben a többi német államokkal, a hol többnyire odasoroztattak s igy vele semmi­nemű kapcsolatban nem volt, sőt a csendőrség területi beosztása is csak egy 1807-iki rendelettel közöltetett az államügyészséggel,* másrészt pedig. * Krobitsch. I. m. 125. lap.

Next

/
Thumbnails
Contents