Jogállam, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909 / 2. szám - Néhány szó a választói reformról

I I 2 NÉHÁNY SZÓ A VÁLASZTÓI REFORMRÓL. naivnak látszanék, mert ebből a kifogásból azt következtethetné az olvasó, mintha a javaslat az esetleg ezrekre rugó panaszok elintézésére a közigazgatási bíróságnak rövid két heti határidőt kívánna adni. A dolog azonban korántsem igy áll. A javaslat 57. §-a szerint a központi választmány az ideiglenes névjegy­zék ellen benyújtott panaszokat szeptember i-ig köteles a köz­igazgatási bírósághoz felterjeszteni. Csak az idejekorán kézbc­sithetetlen határozatok ellen a felek részéről, a rendes általá­nos felebbviteli határidő letelte után benyújtott panaszok azokT melyek a bírósághoz még október rj-en is felterjeszthetők. Az Issekutz által kiszakítva felemlített november rj-iki határidő egé­szen kivételes panaszokra vonatkozik. A javaslat 58. §-ában ugyanis arról van szó, hogy a központi választmány azokat, kikre nézve a 4. §. 6—9. pontjaiban felsorolt legsúlyosabb természetű dehonesztáló jellegű) kizárási okok merülnek fel, október i$-éig hivatalból törülheti az ideiglenes névjegyzékből. Kizárólag csak ezek a hivatalból történő törlések azok, melyek ellen a javaslat értelmében tényleg november 15 -éig lehet bírói panaszszal élni. Ámde a szóban levő törlések a dolog termé­szete szerint nagy számban alig fordulhatnak elő; panaszszal pedig előreláthatólag csak a legritkább esetben fognak miatta élni az érdekeltek, mert a törlést ezekben a kivételes esetek­ben csak birói ítélet, tehát kétségtelen okirati bizonyíték alap­ján rendeli el a központi választmány, miért is kevés esélye van annak, hogy eljárásával jogokat sért. Ily esetekben jófor­mán mellőzni is lehetne a birói panaszt. De ha ezt a javaslat a jogvédelem teljessége érdekében megengedi, semmi esetre sem állitja lehetetlen helyzet elé a közigazgatási bíróságot, melynek a legegyszerűbb választói jogi panaszok elbírálására még ily elkerülhetetlenül rövid határidőn belül is jut ideje. Ezek az Issekutz bírálatában s-erke-eti szempontból felhozott összes kifogások. Egyébként csak általánosságban emliti a javas­lat egyes részeinek ismertetésénél, hogy az élet tapasztalatai és a tudomány útmutatásai szerint módosításokra lesz szükség

Next

/
Thumbnails
Contents