Jogállam, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908 / 1. szám - A polgári törvénykönyv előkészítése

TÖRVÉN YELŐKÉSZ1TÉS. 7< leszármazás megtámadásának analógiájára) — záros határidő alatt — csak az atya vagy a gyermek támadhassa meg, ha pedig az atya a megtámadás jogának birtokában, de annak gyakorlása nélkül meghalt, az ő jogán a legközelebbi örökösöket illesse meg a megtámadás joga; mindez esetekben pedig a megtámadás csakis absolut hatályú statusperben legyen érvényesítendő. Ez az alapjában véve helyeslendő határozat természetesen részleteiben még a törvényes leszármazás megtámadásának szabályaival lesz egyeztetendő. A törvényesités megtámadásának ez a korlátozása egyébiránt nem vonatkozik arra az esetre, a mikor a királyi elhatározás tévesen valaki másnak törvényes gyermekét törvényesítette ; ilyenkor a törvényesitésnek alapkelléke, sőt lehetősége hiányzik, mert nincs szó törvénytelen gyermekről, a kit törvényesíteni lehetne; e kellék hiánya pedig feltétlenül a törvényesitésnek, bárhol incidenter is érvényesíthető, semmisségét vonja maga után. Az örökbefogadás intézményét már a Tervezet lényegesen átalakította a mai joggal szemben. Ma az örökbefogadás súlypontja az örökbefogadott törvényes örökösödésében rejlik s a szülői hatalomnak az örökbefogadóra való átszállása kizárható, minélfogva az intézmény jellege túlnyomóan öröklési jogi természetű; a Tervezet ellenben első sorban családjogi természetűvé avatta az intézményt, mert megengedi, hogy az örökbefogadott öröklési joga szerződésileg kizárassék, de nem engedi meg az örökbefogadott személyére vonatkozó szülői jog átszállásának kizárását (241. §.). A bizottság, erős vita után, a mai joggal szemben a Tervezet mellé állott. Kisérletek történtek arra is, hogy az örökbefogadó (esetleg leszármazója is) bizonyos öröklési jogot nyerjen az örökbefogadott után, a franczia droit de retour mintájára; ez a javaslat azonban, mint idegenszerű, nem tudott érvényre lutni. Fenntartotta a bizottság a Tervezet értelmében az örökbefogadás felbontásának intézményét, az egyik fél vétkessége alapján (545. §.), a mely teljesen uj intézmény természetesen még részleteiben kiépítendő, a mint ennek szükségére a bizottsági tárgyalás is ráutalt. A fel- és lemenők eltartási kötelezettsége körében uralkodó alapelv, hogy a tartásra kötelezett halálával tartáskötelezettsége megszűnik, örököseire hagyatéki teherként át nem száll és igy a tartásra jogosult, ha adott esetben öröklési jog meg nem illeti, elesik létfenntartásának alapjától. Már a Tervezet 269. §-a is kivételt tett e rideg alapelv alól az örökhagyó szülei javára, a túlélő hitves özvegyi jogának terhére. E rudimentumot a Főelőadmány továbbfejlesztette (II. 461. 1.) abban az irányban, hogy a túlélő házastárs, ha házastársa után (bármi czimen) örököl, más kötelezett hiányában köteles eltartani házastársának felmenőit, kik elhunyta idejében tőle eltartást követelhettek. A bizottság még egy lépéssel odább ment, s az örökhagyó minden örökösét kötelezte e feltételek mellett az örökhagyó fclnunöinek eltartására. Az örökhagyó lemenőinek eltartására a bizottság nem kötelezte az örökösöket, minthogy a lemenők rendszerint a kötelesrészben