Jogállam, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1908 / 1. szám - A szociális biztosítás szervezete és az állami munkásbiztosítási hivatal. 1. [r.]
Dí PAP GÉZA böző jogalanyiságából következik az a törvényi intézkedés, hogy a vállalkozó csődje esetében a vállalati pénztár kezeléséből és a számadásokból, vagy mulasztások, illetőleg visszaélések elkövetéséből eredő követelések bejelentendők és első osztályba sorozandók.1 A törvény mindé rendelkezéseinek egybevetése kétségtelenné teszi, hogy az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár és a kerületi munkásbiztositó, valamint a vállalati és magánegyesületi betegsegélyző pénztárak önálló jogi alanyisággal biró, vagyis jogi személyek. A törvény e pénztárak személyiségét egy irányban elhatárolja, kimondva azt, hogy ezek nem tekinthetők a kereskedelmi törvény alapján alakult szövetkezetnek.2 Kétségtelen, hogy a határvonal, határozott törvényes rendelkezés nélkül is, fennáll a kereskedelmi törvényben szabályozott egyéb társasági alakulatokkal, különösen a részvénytársasággal szemben is, ennek teljesen elütő jellegéhez és szervezetéhez képest, különösen kiemelve a részvénytársaságnak azt az eltérő alapvonását, mely szerint ez előre meghatározott, bizonyos számú és egyenértékű részvényekből álló alaptőkével alakul, mig a pénztárak tőkéje előre meg sem határozható és változó tényezőkhöz képest alakul. Ha mindezekhez figyelembe veszszük, hogy az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár, valamint a kerületi munkásbiztositó és a vállalati betegsegélyző pénztárak egyesületeknek nem tekinthetők, mert létrejöttüket nem tagjaik szabad egyesülésének, hanem a törvény kötelező parancsának 3 és a helyi pénztárak ezenfelül állami hatóság — az állami munkásbiztositási hivatal — rendeletének4 köszönik, a magánegyesületi betegsegélyző pénztárak pedig csupán keletkezésükben viselik az önkéntes egyesülés jellegét, egyebekben pedig önkormányzati szervezetükre a kerületi munkásbiztositó pénztárakra e részben vonatkozó rendelkezések nyernek alkalmazást,5 ugy 1 Törv. 148. g. — 2 Törv. 202. §. — 5 Törv. 10?., 120. 158., 159. §§. — 4 Törv. 119., 179., 142. §§. — S T. 198. §.