Jogállam, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908 / 1. szám - A szociális biztosítás szervezete és az állami munkásbiztosítási hivatal. 1. [r.]

A SOCIÁLIS BIZTOSÍTÁS SZERVEZETE. mérsékli az ellentéteket és már nemcsak a halál, de a beteg kórágya és a baleset végzete által sújtott csonka, béna test is mindent kiengesztel. A hol pedig bekövetkezett az engesztelő­dés, a hol létrejöttek a megegyezési pontozatok a felek között, ott már jelentkezik a jogász, hogy a szerződést irásba foglalja. Törvényhozásunk az 1907: XIX. t.-cz.-ben alkotta meg első, nagyobbszabásu ügyiratát a betegség és baleset folytán keresetképtelen ipari és kereskedelmi alkalmazottak ellátásáról, gondoskodása körébe vonva úgyszólván mindenkit, a ki a tőkét nélkülöző és igy gyengébb társadalmi osztályokhoz tartozván, fenntartásának rendszerint egyedüli eszköze gyanánt szolgáló munkaerejének kereseti kifejtésében betegség vagy baleset által gátolva van. Uj, előbbi törvényeink szellemétől elütő felfogás nyilatko­zik meg ebben a törvényben, a melyben a magyar törvényhozás, talán csak kevés tagjában tudatosan, a legtöbbekben öntudat­lanul, merész lépést tett azon az uton, a melyet az erő­seknek a gyengébbekről való gondoskodása jellemez és a me­lyet a most általánosan elfogadott jelszóval socialis iránynak neveznek. Ha megáll előbb felhozott hasonlatunk, a mely párhuza­mot von a jogász és az orvos működése között, ugy ez tovább folytatható ama jelenség képében, a mely azt mutatja, hogy a miként az orvos az összetett emberi szervezet változó külön­legességeihez méri gyógyszereinek adagolását, sőt ujabb és ujabb kórtünetek felfedezése ujabb és ujabb orvosszerek fel­fedezésére is vezet, ugy a folyton változó társadalmi szerves élet is ujabb és ujabb, mindenkori állapotának megfelelő jog­rendet követel. Romba dőlnek örökéletünek alkotott intézmé­nyek bástyái és helyettük ujak emelkednek, uj vegyületek és alakulatok képződnek régi jogelveknek uj eszmékkel való át­itatásából. Az 1907: XIX. t.-cz. nemcsak irányával és szellemével köti le az érdeklődő figyelmét, hanem épen oly érdeklődésre

Next

/
Thumbnails
Contents