Jogállam, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908 / 2. szám - Bíróságaink magánjogi gyakorlata 1907-ben

BÍRÓI GYAKORLAT. 127 tíirtására és erőshitésére igyekszik, s mely kapcsolatot nemzetünk törtéinéle épugy, mint mai jogásznemzedékünk külföldieskedő iskolázottsága az egész vonalon inkább lazít, mint ápol és fejleszt. A kérdés, melyet a döntvény tárgyal, igaz, fölötte alkalmas a jogfolytonossági kapcsolat hangoztatására : a törvénytelen gyermeknek a törvényesek mellett való öröklési joga az anya hagyatékában, a családi élet bensőségével szorosan összefüggő probléma, s mint ilyen az állami élet alapjait érintvén, nem oldható meg megnyugvást keltő módon ősi intézményeinkre való visszanyúlás nélkül. De a mélyebben tekintő szem előtt alig van magánjogi kérdés, melynek miként való megoldása a társadalmi és gazdasági élet kereteit, erőviszonyait ne érintené ; s ezért csak megelégedést kelthet látnunk, hogy egyrészt legfelsőbb bíróságunk figyelme a kérdések eldöntésénél ezeknek a társadalmi ütközőpontoknak minél gondosabb felkutatására és mérlegelésére is kiterjed, másrészt pedig látnunk annak megfontolását, hogy az ez ütközőpontok viszonyában előidézett változásnak a nyugodt organikus fejlődés határait meghaladnia nem szabad, ha nagy rázkódtatásoknak a társadalmat kitenni nem akarjuk, s hogy ebből folyólag a jogfejlesztést organikusan hozzá kell kapcsolni az eddig fennálló jogállapothoz. S épen az a tudatosság, melylyel e részben döntvényünk a jogfejlesztés kényes feladatát ebben a konkrét esetben megoldotta, érdemli meg legfőképpen elismerésünket. Nem titkolja a döntvény, hogy kijelentésével változtat az eddigi jogon, hogy tehát nem jogalkalmazó, hanem jogalkotó funkcziót teljesít. Hangsúlyozza, hogy az országbírói értekezlet félre nem érthető módon megtagadta a törvénytelen gyermek örökösödési jogát, s hogy most az eddigi joggal ellentétes álláspontra helyezkedik. E változtoztatás megokolásául helyesen utal arra, hogy a hazánkban századok óta követett jogalkotás utján halad, elfogadva ítélkezésének zsinórmértékéül a fejlődés nyomán alakult azt az emberségesebb és engesztelékenyebb irányú közfelfogást, mely a törvénytelen gyermekeket jogi tekintetben a törvényesekkel egyenlő elbánásban kívánja részesíteni. Öntudatosan vindikálja tehát a bírói gyakorlat számára a jogalkotó szerepét, a mikor a jogszokásnak jogalakító és jogfejlesztő képességét elismeri. A bírósági gyakorlat jogalkotó funkcziójának egyik jellemző sajátsága a benne rejlő visszaható erő. Törvény, rendelet csak kivételes esetekben hat vissza : a birói ítéletben megnyilvánuló jog, mivel formailag nem mint jogalkotás, hanem mint a már létező jog felismerése szerepel, lényegénél fogva az elbírálás aiá kerülő esetre már alkalmazást nyer, noha az eset tényállása oly időben valósult meg, a mikor ez a jogszabály még nem volt meg. Épen a 79. sz. döntvény kapcsán merült fel ennek az igazságnak egy érdekes alkalmazása. A törvénytelen származású felperes az anyai hagyaték feletti tárgyaláson elismerte, hogy a hagyatékhoz nincs igénye, mert törvényes leszármazó is maradt az anya után. A Curia megtévesztést látott fennforogni, mert az ellenfél a hagyatéki tárgyaláson azt